További három évvel meghosszabbította szerződését Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárdválogatott kosárlabdázója, akinél egy évvel ezelőtt diagnosztizáltak leukémiát.
 A 20 éves bedobó tavaly kemoterápiás kezeléseket kapott, majd októberben csontvelő-transzplantáción esett át, rehabilitációja jól sikerült, hiszen az orvosok engedélyt adtak neki a nyári visszatérésre.    
    „A legnagyobb öröm Livi hosszútávú szerződtetésével kapcsolatban, hogy közel egy évvel a súlyos leukémia diagnosztizálása után egyáltalán erről beszélgethetünk” – idézte a klub honlapja Szabó Gergő ügyvezető elnököt.
    „Az a fanatizmus, amivel eddig felállt ebből az embert próbáló élethelyzetből, szinte gondolkodás nélkül arra sarkallt minket, hogy közösen újra felépítsük őt, és a saját szisztémánk szerint tovább építsük a klubot is.”
    Szabó Gergő hozzátette, a jelenlegi, koronavírus-járvány miatt helyzetben náluk is a „létért való küzdelem az elsődleges”, de azért dolgoznak, hogy hasonló színvonalon el tudják kezdeni a 2020/21-es bajnoki szezont, illetve az esetleges nemzetközi szereplést.

Forrás: MTI