Magyarország érdeke az, hogy nemzetközi együttműködéssel megépüljenek az új blokkok a paksi telephelyen – mondta a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a közmédia szerda reggeli hírműsoraiban.

Süli János az M1 aktuális csatornán kifejtette, hogy az épülő paksi blokkok teljesítményét a hagyományos erőművek évi 17 millió tonnányi széndioxid-kibocsátásával tudnák csak kiváltani. Ennél még a teljes magyarországi közlekedés kibocsátása is jóval kevesebb, 12 millió tonnányi, az erdők reprodukciós képessége pedig éves szinten mindössze 6 millió tonna.
    Az atomerőmű – mint fogalmazott – nem ellensége a nap- és a szélenergiának, de nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbiak függenek az időjárástól. A tavaly decemberi 7105 megawattos energiafelhasználási csúcshoz például a naperőművek mindössze 9 megawatt teljesítménnyel tudtak hozzájárulni, miközben a teljes belföldi kapacitás 1200 megawatt. Állandó ellátást a szélerőművekre sem lehet alapozni, hiszen nagyon alacsony kihasználtsággal működnek – tette hozzá.


    A miniszter hangsúlyozta, hogy az ország mindenkori kormányának a felelőssége az időjárástól független, biztonságos, és kiszámítható energiaellátás, ezért – jegyezte meg – alighanem a baloldal is másképp viszonyulna a paksi beruházáshoz, ha nem ellenzékben lenne. Hozzátette, hogy az atomenergiára nemcsak Magyarország számít, hiszen világszerte egyre inkább felismerték a jelentőségét, és a térség több állama is új erőművek építését tervezi.
    Süli János szerint biztonsági okokkal sem lehet érvelni a paksi beruházás ellen. A magyar előírások nemzetközi viszonylatban is rendkívül szigorúak, az új blokkok ennek megfelelően, illetve ezeket is meghaladva különleges biztonsági és védelmi rendszerekkel épülnek. A 283 ezer oldalnyi engedélykérelem is igazolja, hogy az erőmű semmilyen körülmények között nem veszélyezteti a környezetét. A reaktort kettős kupolarendszer védi, a létesítmény akár egy repülőgép becsapódását, és jelentős erejű földrengéseket is elvisel – hangsúlyozta.


    A miniszter a Kossuth Rádióban a beruházás pénzügyi hátteréről is beszélt. A projekthez – mint mondta – Oroszország megfelelő hitelt biztosított, amely bármikor kiváltható kedvezőbb kamatozású megoldással. Paks II. gazdasági életképességét az EU is megerősítette, hiszen a számításaik szerint az új blokkok élettartama alatt a profit el fogja érni a 7,35 százalékot. Az uniós előírások alapján a beruházás kiírásainak 55 százalékát nemzetközi tendereken kell meghirdetni. Példaként említette, hogy az iránytechnikai beszerzést német-francia, a turbinasziget megvalósítását pedig amerikai-francia cég nyerte el – közölte. Süli János megerősítette, hogy az építkezés földmunkái 2021 elején kezdődhetnek el. A kivitelezés során 8 millió köbméter földet kell kitermelni, ezért azt szeretnék, ha a munkálatokra minél előbb meg tudnák szerezni az engedélyt.

Forrás: MTI

Fotó: paks2.hu