A COVID-19 vírus akaratlanul költözött be a mindennapjainkba. Ma még talán fel sem fogjuk, hogy mekkora változásokat hoz majd életünkbe ez a veszély, felrúgva a megszokott rutint, átírva terveket, szokásokat egy olyan világban, ahol eddig úgy éreztük, hogy talán sérthetetlenek vagyunk. Szekszárdi hölgyeket kérdeztünk arról, hogy ők hogyan élik meg most a mindennapokat. Riportalanyaink őszintén, néha humorral vagy szomorúsággal átszőve válaszolták meg a kérdéseket. Akadtak közülük olyanok is, akik a válaszaikban még az öniróniától sem tartózkodtak. Mindenki máshogy éli meg ezt a helyzetet, és ez így természetes. Mindannyian vigyázzunk egymásra!

Petra! Hogyan tudtál alkalmazkodni a „maradj otthon” felhíváshoz?

Nekünk március közepén elrendelték a digitális távoktatást, így nagyon más választásunk nem volt, mint itthon maradni, de alapvetően mivel a cél, amiért ezt kell tennünk, szerintem megéri, így igyekszem pozitívan hozzáállni és nem túl sokat nyavalyogni a dolog miatt. Azzal vigasztalom magam, hogy így több időm lesz pihenni, és úgy végezhetem a dolgaimat, ahogy én szeretném. Bár vannak pillanatok, amikor bármit megadnék egy sétáért a barátaimmal vagy a nagyszüleimnél eltöltött hétvégéért. Még az iskola is sokszor hiányzik, bár ezt hangosan kimondva sosem fogom bevallani.

A veszélyhelyzet kihirdetésekor sokan pánikvásárlásba kezdtek. Neked mi a legfontosabb dolog, amit mindenképpen a birtokodban szeretnél tudni arra az esetre, ha a korlátozások miatt esetleg nehézkessé válna annak beszerzése?

A tej nagyon fontos, mert anélkül szerintem élni sem tudnék. Minden étkezéshez vagy a nap bármely pillanatában is iszom, azt semmiképp sem tudnám nélkülözni, és be kell vallanom, hogy a csoki is majdnem ebbe a kategóriába esik nálam.

Hogyan alkalmazkodtál a digitális oktatáshoz? Mit tapasztalsz, kortársaid körében mi a legnagyobb kihívás ezzel kapcsolatban? 

Az első hét volt elég nehéz, amíg minden tanár és minden diák rájött arra, hogy milyen formában és milyen platformon szeretné és tudja a legjobban átadni az anyagot. Természetesen minden tanár mást talált ki, így én például készítettem egy „alternatív órarendet”, hogy követni tudjam, mikor hova kell bejelentkeznem, illetve hol kapom meg a feladataimat. Persze vannak nehézségek is, hiszen egy word dokumentum elolvasása vagy egy skype-on tartott óra végighallgatása mégsem ugyanaz, mint amikor szemtől szemben ül az ember a tanárral és úgy beszélgetnek a témáról.

Persze nyilván van jó oldala is ennek a helyzetnek, az időnket sokkal jobban be tudjuk osztani, mert nem kell minden órára bejelentkeznünk. Matekon például videóban kapjuk meg az órákat, filozófián pedig a google classroomba kell feltöltenünk néhány feladat megoldását, így azokat, ha az időbeosztásomnak úgy kedvez jobban, akkor aznap délután vagy este csinálom meg, esetleg nagyon ritkán másnap, ha akkor kevesebb az órám. Ettől a rám bízott időtakarékoskodástól sokkal produktívabban tudom zárni a napjaimat.

Mit szólsz az érettségivel kapcsolatos fejleményekhez?

Inkább pszichésen viselt meg ez a bizonytalan helyzet, mert az egész tanévünk az érettségi körüli stresszről szólt, és a tanárokkal fenntartott, nyilvánvalóan nehézkesebb kapcsolattartás nehezíti a megfelelő anyagmennyiség átadását. Hogy példát is említsek, én magyar irodalomból és angolból szeretnék emelt szintű érettségi vizsgát tenni. Ezekből a tantárgyakból eredményesebben tudnék készülni, ha a megszokott módon, valódi tanórákon, tanár jelenlétében tudnám elsajátítani a tananyagot. Azt gondolom, hogy ez a többi tantárgy esetében is nehezíti a felkészülést.

Annak a döntésnek, miszerint csak írásbelit tartanak és nem lesz szóbeli, én személy szerint nagyon örülök, mert sokkal jobban fel tudok majd készülni. Egyébként is jó megoldásnak is tartom ezt a verziót, mert szerintem sem a vizsgák túlzott eltolása, sem az eltörlése nem lett volna nekünk hosszútávon kedvező. A hagyományos érettségi megtartása is kellemetlen lett volna a jelen helyzetben, egyrészt a járványveszély miatt másrészt pedig a felkészülés tekintetében a korábbi kérdésekben megválaszolt okok miatt. 

Mi volt a legkiborítóbb, legképtelenebb vagy legviccesebb dolog, ami megtörtént veled a jelenlegi helyzetben? 

Talán az bosszantott fel legjobban, hogy amikor én már kvázi szobafogságra ítéltettem, hogy ne váljak hordozóvá, azt tapasztaltam, hogy az idősek még mindig tömegesen utaztak a buszon. Egyik nap pedig néhány ismerősömet láttam vígan sétálgatni az utcán, mert „juhú nincs iskola!”. Elég kiakasztó volt!

Rengeteg internetes kezdeményezés indult mostanában, ami a közösségi kikapcsolódás hiányát hivatott pótolni. Számtalan facebook csoport is létrejött jött a mostani helyzet kapcsán. Több idő jut most az internetes terek böngészésére is. Te milyen kikapcsolódási formát részesítesz előnyben?

Facebookon inkább az érettségihez segítséget nyújtó oldalakat követem. Alapvetően sem szeretek napi, maximum félóránál többet eltölteni a közösségi oldalakon, és nem is most szeretném elkezdeni.

Úgy döntöttem, amennyire lehet, kihasználom ezt a bezártságot arra, hogy olyan dolgokat csináljak, amikre eddig nem volt időm vagy más szabadidős programok miatt nem foglalkoztam velük. Múltkor például festettem egy képet – már amennyire annak lehet nevezni – pedig nem is tudok festeni. Az olvasásra is sokkal több időt fordítok, és van időm néha sütögetni a családomnak, most ugyanis én vagyok az, aki itthon van és megteheti.

Ki vagy mi hiányzik a legjobban most neked?

A családtagjaim és a barátaim. A nagyszüleimet házi karanténba zártuk, hogy ne érintkezhessenek senkivel, és bevásárolni is mi megyünk helyettük, valamint mi sem érintkezünk velük egyáltalán. A nekik vásárolt dolgokat a kerítésen át rakjuk csak le nekik. A másik nagyszülőm, az unokatestvéreim viszont nagyon messze laknak tőlem, és a vírus miatt valószínűleg az a kevés találkozónk is el fog maradni, ami eddig volt, mondjuk nyaranta. A barátaimmal pedig csak az interneten keresztül tudom tartani a kapcsolatot, ami azért nem ugyanaz, mint személyesen. Hiányoznak a beszélgetések, egy kávézás suli után, vagy egy jó kis péntek esti szórakozás.

Van-e olyan dolog, ami ebben a helyzetben döbbentett rá arra, hogy valójában szükségtelen az életedhez. Mi élvez most prioritást, és hozott e valami új, eddig meg nem tapasztalt érzést, az életedbe ez a válság? 

A szeretet kifejezése. Talán sablonosnak hangzik, de én most jöttem rá egy ölelés, egy jó éjt puszi igazi értékére. Eddig teljesen természetes volt az, hogy ha megyünk valahová, például a nagyszüleimhez, akkor ott két puszival indul a program, de ez most ugye elmarad. Soha nem gondoltam volna, hogy ennek a teljesen hétköznapi, szinte „kötelező körnek” számító procedúrának a hiánya ennyire nehezen érint majd, még a kezüket sem foghatom meg.

Mit alkalmazol magadra és környezetedre nézve a vírus elleni védekezéshez ajánlottakból?

Itthon maradok. Ez a legfontosabb számomra. Maszkban és gumikesztyűben is csak legvégső esetben mozdulok ki. A szüleim most is ugyanúgy dolgoznak, így a bevásárlás miatt sem kell aggódnom, csak annyi a dolgom, hogy le tudjam magam foglalni itthon, és persze a tanulás.

A te generációdnak különösen sokkoló lehet az, hogy elmaradnak a közösségi programok, a nyári fesztiválok sorsa lóg a levegőben, arról nem is beszélve, hogy a kijárási korlátozás betartása miatt ez, a meglehetősen aktív korosztály, most otthonmaradásra kényszerül. Te hogyan látod? Mennyire okoz ez a helyzet mentális megterhelést?

Szerintem mindnyájunknak nehéz lesz a bezártság, mert a pörgéshez vagyunk szokva, ami alatt nem csak a bulikat kell érteni. Mindig feladat van, mindig menni kell valahova, mindig történik valami és a legfontosabb, hogy mindig társaságban vagyunk.

Egy fesztivál, egy tábor vagy akár csak egy egynapos kiruccanás valahova barátokkal, mindig élmény és mindig emlék marad. Szeretem azokat a dogokat, amikről tudom, hogy 60 évesen is boldogan emlékszem majd vissza, hiszen most kell megélnem a legfontosabb dolgokat, de idén ez kimarad. Az erről az évről szóló mese, legfeljebb majd úgy kezdődik, hogy „tudjátok, amikor nagyanyátok 4 hónapot pizsamában töltött, micsoda idők voltak…”