Ezentúl a koronavírus miatt elrendelt hatósági karanténra vonatkozó adatokat is közlik a koronavirus.gov.hu honlapon – derül ki a hivatalos honlapon csütörtök este megjelent közleményből.

A frissített adatok szerint 10 668-an vannak hatósági házi karanténban.
    A járvány ezen szakaszában már az otthoni karantén a jellemző, nem pedig a kórházi karantén, hiszen kórházba már csak azok az igazolt fertőzöttek kerülnek, akiknek olyan súlyos tüneteik vannak, hogy kórházi ellátást igényelnek – áll a közleményben.  Az otthoni karantén lehet önkéntes vagy a járványügyi hatóság által elrendelt, ez utóbbi a hatósági házi karantén. A naponta frissülő adatok az éppen hatósági házi karantén alatt lévők számát mutatják.
    Akit hatósági házi karanténra köteleznek, 2 hétig az otthonában köteles tartózkodni, és vendéget nem fogadhat. A bejárati ajtóra is köteles egy hatósági feliratot („piros lapot”) kiragasztani, amely arra figyelmeztet, hogy a lakásban olyan ember tartózkodik, aki járványügyi megfigyelés alatt van. A hatósági házi karanténra vonatkozó szabályok betartását a rendőrség ellenőrzi. Ha valaki megszegi a karantén szabályait, az bűncselekményt követ el – derül ki a közleményből.
    A hatósági házi karanténra kötelezett személy a járványügyi megfigyelés időtartama alatt otthonában köteles tartózkodni, azt nem hagyhatja el. Otthonában vendéget nem fogadhat. Köteles saját használati tárgyait, háztartási eszközeit, textíliáit használni, azokat otthonában tisztítani és tárolni. Légúti tünetek megjelenése esetén köteles azonnal a háziorvost vagy ügyeletes orvost telefonon értesíteni, és a tőle kapott utasításoknak megfelelően eljárni.
    A hatósági házi karanténra kijelölt személy postást, áruszállítót, ételszállítót fogadhat, az ajtóban átveheti a küldeményt, mert ezek az esetek nem számítanak szoros kontaktusnak. Ugyanígy átveheti az ajtóban egy hozzátartozójától az ételt is. Aki ilyen karanténban van, és az ellátását nem tudja megoldani, az önkormányzattól kérhet segítséget – olvasható a koronavirus.gov.hu honlapon.

Forrás: MTI