A kivitelező Alisca-Bau Zrt. a stabilizáció és bontás után hétfőn megkezdte az újraépítést. November eleje óta a hármas lépcsőházban elbontották a födémeket, a falakat és a mennyezetet, 400 köbméter építési anyagot hordtak ki kézzel az épületből – hangzott el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Tavasz elejére készülhetnek el azok a mérnöki munkák, melyek stabilizálják az épületet. Merev vasbeton szerkezet alakul ki, amely az eddigieknél sokkal nagyobb terhelést bír – mondta Ács Rezső polgármester. Megjegyezte, büszkék lehetünk arra a teljesítményre, amit a szekszárdi vállalkozások, mérnökök, statikusok, kivitelezők nyújtottak. Mostanra egyértelműen látszik, hogy vissza lehet majd költöztetni a lakókat, meg tudják menteni az épületet. 

A lakások nagy része február végén építés alá vehető, a kivitelező átadja a területet a tulajdonosoknak, a helyreállítást és felújítást végző szakkivitelezőknek – tette hozzá Korcsmár István, az Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója. Az ingatlanokban csak a festés és közművezeték-építés lesz hátra. A robbanásban legnagyobb mértékben rongálódott három lakásban azonban mindent újjá kell építeni. Ezek az ingatlanok nyár végére kerülhetnek lakható állapotba, de helyreállításuk finanszírozási kérdés is. Az ötös lépcsőház a zsaluzat eltávolítása után heteken belül lakhatóvá válhat. 

Fotó: Kiss Albert