Hallottam már a kockáról. Hogy ott a bejáratnál, s hogy milyen menő… A hivatalos átadásra jött a meghívó. S akkor én is legyek hivatalosabb: az MVM OKOSBÚTOR átadó eseménye felé vettem az irányt a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolába. 

A meghirdetett pályázatra közel 600 intézmény több mint 1200 pályázatot nyújtott be, a nevezések 70 százaléka általános- és középiskolákból érkezett. A szakmai zsűri komplex szempontrendszer alapján a nagyméretű, szabadtéri, fából készült, napelemes, USB-aljzattal telefontöltésre is alkalmas, sötétben hangulatvilágítást adó, művészeti alkotásnak is beillő okosbútorok közül az egyiket a szekszárdi iskolának ítélte oda.

A sajtóközleményből az is kiderül, a  KOCKA egy tömör fából készült, ergonomikus kialakítású fedett okosbútor, amely esőben is használható, egymással szemben kialakított ülőhelyekkel. A rajta elhelyezett napelemek segítségével alkalmas különböző eszközök töltésére is.

A megnyitón Hajós Éva igazgató sajátos humorral fűszerezve fejezte ki örömét a kockát illetően, melyre kontrázott Rákóczi Ferenc, zsűritag: Ballagjatok át a kockán! – utalva a búcsú momentumaira. Földi Melinda az MVM Csoport képviseletében kiemelte, ők nagyon szerették a kockát, s kérte a diákokat, hogy vigyázzanak rá. Mint mondta 1265 pályázatot dolgoztak fel. 

A pályázat Csizmazia Dóra tanulónak köszönhető, kinek segítsége volt két diáktársa Sebestyén Adrienn és Csika Luca. 

Az eseményen jelen volt Ács Rezső, polgármester és Gerzsei Péter, tankerületi igazgató, akik szerint jó látni az iskolában jelenlévő összefogást.

Végezetül Hajós Éva azt mondta: „ a kocka megvalósítja az iskola hitvallását: a környezettudatosságot, a digitális kultúrába vetett hitet és a valódi diák centrikusságot.”

Szél Móni