Gereben Liviért nem csak a sport társadalom fog össze, sokan szurkolnak azért, hogy a napokban huszadik születésnapját ünneplő kosaras felépüljön betegségéből. Szekszárdon is több alkalommal szerveztek véradást, mellyel sokat segítenek neki a gyógyulásban. Most újabb lehetőség nyílt arra, hogy összefogással legyünk Livi mellett.

A Tolna Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésében, az esélyteremtés jegyében, az Imre Sándor SzeretetSzínház előadására hívnak mindenkit. 

Az Isten pénze musical november 23-án  – szombaton – 18.00 órakor kezdődik a  Garay János Gimnázium Díszterem Szekszárd.

„A társulat 2 fő missziót tűzött ki maga elé: az első cél a művészi élmény nyújtásán túl, bebizonyítani a nagyérdeműnek, hogy a sérült emberek átlépve saját korlátaikat és határaikat, képesek arra, hogy értékeket közvetítsenek… A második cél, jótékonysági előadások szervezése, hogy rászoruló embertársainkon segítsünk. A segítségnyújtás egyik legszebb példája talán épp ez lehet.”

Ez olvasható a meghívó lapocskán, vagyis az előadás teljes bevételét Gereben Lívia részére ajánlják fel. 

Gereben Lívia egy csodaszép, mosolygós, tehetséges fiatal… Segítsünk neki élete egyik legnehezebb időszakában!


Belépőjegyek és támogató jegyek kizárólag elővételben, 2000 Ft/fő áron kaphatók az alábbi helyszíneken:
Tolna Megyei CSEÖH iroda 7100 Szekszárd Béla király tér 6.
Szekszárdi Sportközpont (KSC iroda) Keselyűsi út. 3.
Bonyhádon: Rada Csaba +36 20 920 8610

Szél Móni