A festőnőt Ács Rezső, Szekszárd polgármestere köszöntötte szeptember 18-án, a Babits Kulturális Központban nyílt tárlatán, ahol a látnivalót valódi összművészeti eseményként jellemezte. Már csak azért is, hiszen Hucker Ferenc – aki maga is a festészetnek hódol – a megnyitón francia sanzont adott elő harmonikán, a szekszárdi Németh Kata marokkó harsány színvilágát visszatükröző alkotásainak társaságában. – Kata meglátja mindazt, amit egy hétköznapi ember szeme nem lát meg – fogalmazott. abbéli örömét is kifejezve, hogy a művész Szekszárdra hozta bemutatni az észak-afrikai kultúrát. Ezt a kiállítást éppen ezért Ács Rezső a népek közeledésének fontos szeleteként értékelte.
A marokkói mintás csempék, cementlapok már száz éve is meghatározták a magyar épületek belső terét – erről a Babits Kulturális Központ ügyvezető igazgatója, Zsikó Zoltán beszélt a rendezvényen, kiemelve: királyi városok, színpompás fűszermalmok, egzotikum és életszeretet jellemzi a csodálatos idegent, Marokkót. Az országot, amelyet vágyakozva idéznek fel minduntalan olyanok, akiknek volt alkalma ott járni és amit Németh Kata festményei is visszaadnak.
Több kultúra: 75%-ban berberek, 15-ben arabok, de franciák, spanyolok is lakják a szóban forgó államot, ahol keresztények, muszlimok és zsidók harmóniában élnek együtt. A Rejtő Jenő-i légiós regényekből, vagy a Casablanca című filmből ismert Marokkó lakosai mindannak ellenére boldognak tűnnek, hogy vérzivataros időket éltek át. Ez ragadtatta el a festőnőt is ottjártakor, akárcsak az arcokról visszaköszönő élő lélek, szeretet– magyarázta Lönhárd Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon vezetője, mivel – tette hozzá – az ottani emberek megpróbálják megérteni egymást. A kiállítás szerinte harsány színei okán sokaknak szokatlan lehet, ám mégis valódi állapotokat – ezeket az érzéseket, tájakat, embereket – adják vissza valósághűen.
Szót kért és kapott az alkotónő is tárlatnyitóján, megosztva dióhéjban tapasztalatait útjairól: mint mondta, ottjártakor szegény körülmények között élő emberekkel találkozott, akikről mégis vidámság áradt és még szíves vendéglátást is nyújtottak. Abbéli reményét fejezte ki, hogy kiállítása, képei csak még jobban erősítik Magyarország és Marokkó nemrég szorosabbá fűzött gazdasági és kulturális kapcsolatait.
Karima Kabbaj, a marokkói királyság hazai nagykövete is tiszteletét tette az eseményen, köszönetet mondva Szekszárdnak és polgármesterének hazája különleges bemutatkozási lehetőségéért, egyben büszkeségének is hangot adva, hogy Szekszárdon is igen sokan érdeklődnek a marokkói kultúra iránt. A díszvendég valamennyi résztvevőt arra invitált, látogassanak el Marokkóba, úgy mint Kata, aki szerinte már sokkal többet tud országáról, mint ő Magyarországról. Ellenben – tette hozzá – a hiányt azért pótolni igyekszik, hiszen nagyon jól érzi magát nálunk. A tárlatnyitón Németh Kata szekszárdi kézműves csokoládéval, vidékünket megidéző festménnyel és több helyi ajándéktárggyal lepte meg a nagykövetasszonyt, de Ács Rezső polgármester számára is tartogatott némi meglepetést: egy, a már a Szüreti Napokon is kiállított, a Városháza díszes kilincsű ajtaját ábrázoló festményt adott át részére.
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.