Szekszárd város vezetése elkötelezett a csapvíz fogyasztás mellett. Ács Rezső polgármester sajtótájékoztatón elmondta, két hete indítottak a lakosság felé egy akciót. Regisztrálni kell az ajándék vizeskancsóért, kulacsért! Minden szekszárdi háztatás, illetve annak egy tagja, mely az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt.-vel szerződésben áll és regisztrált szeptember 16-tól a cég Intersparban lévő ügyfélszolgálatán átveheti az ajándéktárgyakat. Már több, mint kettőszázan regisztráltak. A tájékoztató másik témája egy új szennyvíztelep megvalósítása volt, mely a városon kívül kerülne megépítésre.

– A szennyvíz teljes hasznosításában gondolkodtuk, sok energia van benne – mondta Artim Andrásné vezérigazgató – e területen számos kihasználatlan lehetőség rejlik. Olyan mértékűre tisztítanák, hogy a szürke vizet hasznosítani tudnánk több területen is.

Például horgászturizmus a Csörge-tó rendszeren, kutyastrand, öntözés, kötöttpályás vízisí, wakeboard. A mostani telephelyen a tervek szerint komposztáló  és építési törmelék feldolgozó telepet létesítenének. 

– Az új telep egy 8 milliárdos beruházás – mondta Ács Rezső polgármester – a régi telep a hetvenes években épült még. A komplex beruházás ötlete még 2017-ben fogalmazódott meg, tavaly elkészültek a tervek.  Bízom benne, hogy jövőre vagy 2021-ben  megkezdődhet a beruházás kivitelezése. A szakma pozitív véleménnyel van a beruházás iránt.