A helyszínen tartózkodó informátorunk arról számolt be, hogy még a tavalyinál is nagyobb a tömeg a több hektáron rendezendő fesztivál területén. Spanyolországban júliusban törölték a Lost Theory Festivalt, így akik eredetileg oda készültek, azok közül rengetegen a psytrance és goa műfajok legjelesebb képviselőit felvonultató magyarországi buli felé vették az irányt. A magánkézben lévő területen szervezett fesztivál a világ egyik legjelentősebb eseménye a műfajban több tízezer látogatóval, akiknek kilencven százaléka külföldről érkezik.
Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett eseménynek főkéntEurópából – spanyol, német és francia vendégek vannak sokan – és Észak-Amerikából érkező résztvevők mellett olyan távoli országokból vannak visszatérő látogatói mint például Brazília, Dél-Afrika vagy India.A fesztivál éjszakáiban bámulatos színpadképek, fényfestések, majd a hajnal ad a goa zene világsztárjainak zenéihez tökéletes háttérképet. A helyszínen pultosként dolgozó alkalmazott elmondta, a zenei sokszínűség mellett a rendezvény talán legfontosabb üzenete a természet és a szeretet. Nem szemetel senki, nem taposnak le bokrokat és nincs helye az erőszaknak sem.
Borító fotó: MTI/Mohai Balázs
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.