A prevenciós munka sikerességének érdekében a szekszárdi önkormányzat C-vitaminnal és Béres-cseppel látta el az otthonokat, hiszen ahogy Ács Rezső polgármester elmondta, a legfontosabb – a védőfelszerelések biztosítása mellett – az időskorúak immunrendszerének megerősítése, szinten tartása. Ezért a következő napokban minden lakó számára szeretnék biztosítani a megfelelő vitaminmennyiséget. Minderről közleményében a Szekszárdi Önkormányzat tájékoztat.

A múlt héten személyesen is meggyőződtem róla, hogy a Szociális Központ négy bentlakásos intézményében az elvárt, magas szakmai színvonalon zajlik a munka – mondta Ács Rezső polgármester. – A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezetével közösen úgy gondoltuk, hogy a lakók és a dolgozók immunrendszerét megtámogatjuk, ezzel is lassítva a vírus terjedését. Ezért 120 darab Béres-cseppet és kétezer szem 500 milligrammos C-vitamint adtunk át az intézményvezetőnek. A 110 bentlakónak ez húsz napra biztosítja a minőségi C-vitamin-utánpótlást – tette hozzá Ács Rezső. 

Az önkormányzat részéről az otthonok ellátása fertőtlenítőszerekkel, egyéni védőfelszerelésekkel folyamatos. Az orvosi felügyelet biztosított, szerződésben állnak egy doktorral, aki állandó ügyeletben dolgozik és minden kedden rendel is. A személyi, tárgyi feltételek adottak, az eljárásrend és az ápolás teljes folyamata szabályozott. Az otthonokban március 8-tól határozatlan időre látogatási tilalom van érvényben. A tilalom ideje alatt az ellátottak nem látogathatók, illetve a lakók nem hagyhatják el az otthon területét. A dolgozóknak minden műszakba állás előtt nyilatkozatot kell kitölteniük az egészségügyi állapotukról. Az ápolók lelkiismeretes munkájának is köszönhetően a négy idősotthon egyikében sem mutatták ki a fertőzést. Naponta kétszer mérik a gondozott időskorúak testhőmérsékletét, kiemelt figyelmet fordítanak a felső légúti megbetegedések megelőzésére.

Forrás: Szekszárd MJV Önkormányzata