Egy folyamatosan segítő civil csapat számára is elkél a támogatás. „Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” különdíjas Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület számára sokat jelent az emberek adójának mindössze egy százaléka. A kutató-mentő közösség februárban azért érdemelte ki a megyei önkormányzat elismerését, mert önzetlenül segíti a bajbajutottakat.
Lelkes és szakértő kollektívának számít a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület, amely a város-, de még a megyehatáron túl is kivívta magának a tiszteletet. Badacsonyi László, az egyesület elnöke életformának titulálta ezt a missziót, mely révén az ország más szegleteibe is eljutottak. Persze akad bőven feladat a megyeszékhely vonzáskörzetében is.
Sokan keresik fel a profi csapatot, némelykor házi kedvencek eltűnése okán is, viszont az egyesület elsősorban az emberi élet megmentéséért fáradozik. Köszönőlevelek és hála övezi a tevékenységüket, ám a speciális munkához komoly eszközökre van szükségük, illetve folyamatos szakmai önfejlesztésre. Ehhez pedig nem árt, ha a csapatot anyagi támogatásban részesítik.
Az önszerveződő közösség jó kapcsolatot ápol a Rendőrséggel, a Katasztrófavédelemmel, és más civilekkel egyaránt. Ennek köszönhetően valódi összefogás övez egy-egy mentőakciót, s a legtöbb esetben képesek az aggódó hozzátartozók szeretteit megóvni.
Badacsonyi László interjúban beszélt arról, hogy az egyesület nem toborzás útján bővíti körét, mivel kevesen tudják felvállalni az önkéntes munka komoly elvárásait. A tagok egyöntetűen nyilatkoztak arról, hogy a család áldozatkész támogatása szükséges ahhoz, hogy küldetésre induljanak minden alkalommal. Ennek okán ugyan lassacskán bővül a kollektíva, ám a meglévő tagokat erős barátság fűzi össze, ami a hatékonyság növelése mellett össze is tartja a közösséget. A kutatásban számíthatnak négylábú társakra is: profi keresőkutyák lévén nem egyszer vezették eredményre a csapat akcióit.
Ahogy a szekszárdi kutató-mentők, úgy számos más egyesület is nagy örömmel fogadja az adótámogatásokat. Idén május 20-ig rendelkezhetünk adónk 1+1 százalékáról, mégpedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA online felületén. A NAV listát is készített a támogatható szervezetekről, amely ugyancsak a szerv honlapján érhető el.
Ne feledkezzünk meg felajánlani személyi jövedelemadónk egy százalékát, hiszen az sokat jelenthet az önkéntes közösségeknek, akik értünk dolgoznak.
Tóth Róbert
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.