A most lejáró ciklust vivő honatyák családi és munkahelyi elfoglaltságra hivatkozva nem indulnak: helyettük közgazdász, vállalkozó és közigazgatási szakember is erősíti a kormánypárti jelöltek listáját. Augusztus 12-én Horváth István, a szekszárdi választókerület országgyűlési képviselője, a helyi Fidesz elnöke, valamint Ács Rezső, Szekszárd polgármestere mutatta be a megyeszékhely mind a tíz választókörzetének fideszes jelöltjét és vázolta fel a Fidesz-KDNP városra vonatkozó elképzeléseit.
A sajtóeseményen Ács Rezső polgármester – egyúttal jelölt – megköszönte a szekszárdi embereknek, hogy bizalmat szavaztak neki az elmúlt öt évre, illetve bizakodását fejezte ki, hogy ha támogatják, a város terveit meg tudja valósítani a következő ciklusban. Tízből tíz körzetet szeretnénk elnyerni – nyomatékosította Ács Rezső a célokat, megjegyezve egyúttal: a közgyűlés akkor működőképes, ha a település fejlődésében a képviselők egyet tudnak érteni. Hiszen – tette hozzá – egy polgármester csak a közgyűléssel képes döntéseket hozni. Kiemelte: olyan közeget szeretne teremteni a városban, ahol a vállalkozások megfelelő gazdasági környezetben működhetnek és ahová egyre több család költözik, illetve marad meg. Mint jelezte, Szekszárdon a munkanélküliség statisztikai értelemben nulla, a város alapegészségügyi ellátásában nincs betöltetlen orvosi körzet, a város vonzó, ahol az idősek is számítanak. Az éves költségvetés folyamatos stabilitásáról szólva kiemelte: azt 2006 óta a Fidesz-KDNP-s városvezetés mindig úgy tervezte meg, hogy Szekszárd működési feltételei biztosítottak legyenek.
Több projekt – így a Könyvtár/Levéltár Tudásközpont, valamint a Sportcsarnok – építése is hamarosan megkezdődhet, valamint a Gemenci Ökocentrum terve is valósággá válhat – sorolta az elképzeléseket. A polgármester bízik benne, hogy 50% fölötti eredménnyel zárhat. Mint hangsúlyozta, Szekszárd abban is különleges, hogy kisebb létszámmal dolgozik önkormányzati szinten, mint egy hasonló kaliberű város.
Mint azt a Hunyadi utcai Fidesz iroda helyszínén tartott sajtóeseményen Horváth István országgyűlési képviselő, a Fidesz helyi elnöke elmondta: jó szívvel ajánlja a város lakossága figyelmébe a jelenlegi polgármestert, hiszen bebizonyította alkalmasságát, elkötelezettségét és a szekszárdi emberek iránti alázatát, továbbá azt is: a város vele eredményes lehet. Hangsúlyozta, valamennyi jelöltnek a köz szolgálata a fontos, a pártszövetség célja pedig, hogy mind a tíz szekszárdi körzetben megkaphassák a bizalmat a választópolgároktól. Horváth István szerint sikeresek voltak az elmúlt évek, a szekszárdi cégek jól bővítettek, értve ez alatt az ipari parkbéli fejlesztéseket is. A képviselő bizakodó a tekintetben, hogy a város valamennyi körzetében 50% felett teljesítenek a Fidesz-KDNP jelöltjei.
A 2019.október 13-i önkormányzati választás szekszárdi Fidesz_KDNP-s színekben induló jelöltjei: 1.körzet: Gréczy-Félegyházi Gyöngyvér; 2.körzet: dr. Haag Éva; 3.körzet: Gyurkovics János; 4.körzet: Csillagné Szánthó Polixéna; 5.körzet: dr. Máté István; 6.körzet: Kieszné Huszár Dóra; 7.körzet: Tóth Róbert; 8.körzet: Szegedi Attila; 9.körzet: Móra Viktória; 10.körzet: Máté Péter.
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.