Az idei Médiatábor egyik legjobban várt előadója volt. A résztvevők – ez esetben elsősorban a lányok – ajándékokkal is készültek.
2010-ben kezdett el érdeklődni a szépségápolás iránt, úgy döntött, csinál egy blogot. 2013-ban jött az ötlet, hogy szerencsét próbál a YouTube világában. Elindította szépségápolással foglalkozó csatornáját, ami inkább életmód csatorna. Ha valaki megkérdezi, mivel foglalkozik, azt mondja internetes újságíró.
– Nehéz megfogalmazni, főleg ha az idősebb generáció kérdezi – mosolyog. – Azt szoktam mondani, hogy van egy műsorom az interneten.
– Kik a követőid?
– A legnagyobb csoportot a 18-24 év közöttiek teszik ki, viszont a közönségtalálkozókra sokkal fiatalabbak jönnek el. Sőt a kommentelők is a fiatalabbak.
– Sokan követnek. Érzel felelősséget a csatornádon?
– Nagy a felelősség. Viszont én a mindennapokban is felelősségteljes életet élek, így nem kell megválogatnom mit posztolok.
– Hogyan viseled a negatív kommenteket?
– Két fajta negatív kritikával találkozom. A tipikus troll, ezeket megpróbálom figyelmen kívül hagyni. A másik, amiben van tartalom. Azokat igyekszem megfogadni.
Viszkok Fruzsit nem véletlenül kedvelik sokan. Nekem pedig e téren fontos a személyes benyomás. Csatlakozom a követőihez. Szekszárdi programján kedvesen, alázattal fogadta a követők táborát. Van benne egyfajta emberi szerénység, mely olykor hiányzik a mindennapokban…
Szél Móni
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.