A téli holtszezonban nagy volt a mozgolódás a Közép-csoport csapatainál. Több klub edzőt váltott: az FC Dabas, a Taksony SE, a Rákosmente KSK, a Kecskeméti TE és a Szentlőrinc SE is új szakvezetővel vág neki a tavaszi folytatásnak. A játékoskeringő is elindult, a legnagyobb „tisztogatás” Rákosmentén és Kecskeméten volt. A kék-fehérektől több mint tíz (!), a hírös város patinás klubjától hat játékos távozott. Az UFC-nél csendben teltek az ünnepek. A játékosok egy része a két ünnep között a bátaszéki Fenyő Kupán villogott, s szerezték meg a népszerű teremfocitorna második helyét. Dienes Pál vezetőedző január 13-án, hétfőn megtartotta az első edzést, amely inkább a szurkolók és a csapat szórakoztatásáról szólt. „Egy olyan csapatot szeretnék tavasszal a pályán látni, amelyik erőt és magabiztosságot képes sugározni – mondta Dienes Pál. – Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. Legyen az a célunk minden meccsen, hogy ne kapjunk gólt, s ha az ellenfél kapuja előtt is jó döntéseket hozunk, akkor sikeresek leszünk. Az előttünk álló hetekben azért kell dolgoznunk, hogy a bajnokság három hónapjában a spiccen tudjunk lenni” – tette hozzá a szakember.
Az edző kiemelte, hogy hazai pályán az őszinél feltétlenül jobb teljesítményt kell nyújtani, s ez a játékoskeret összetételét tekintve benne is van a csapatban. „Négy pontra vagyunk a kieső helytől, de öt pontra vagyunk a hetediktől is. Azt mondom, hogy akkor célozzuk meg a hetedik helyet!” – fogalmazta meg elvárását a szakvezető. Változás a keretben, hogy Kozármislenyből visszatér Turi Tamás. A 27 éves középpályás korábban két szezont már töltött Szekszárdon. Lékó Roland és Arena Ármin viszont nem volt ott a többiekkel. Előbbi jó esetben is csak nyár végén térhet vissza keresztszalag-szakadása után, utóbbit pedig porccal műtötték, így talán a felkészülés utolsó hetében már ott lehet a társakkal. Fejesék az első felkészülési meccsüket január 24-én, pénteken a Paksi FC U19-es együttese ellen játsszák.
Fotó: szufc.hu
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.