Az EFOTT nemcsak egy fesztivált, hanem hatnapos komplett nyaralást kínál a Velencei-tó partján. Idén több mint tíz színpadon kétszáznál is több fellépő szórakoztatja a közönséget. Köztük lesz az albán származású brit énekesnő, Rita Ora, az olasz Gianluca Vacchi és a német Brooklyn Bounce, a lemezlovasok csapatát pedig az izraeli Borgore és a német Tujamo is erősíti. A magyarok közül színpadra áll a harmincéves Tankcsapda, a tizenöt éves Road és az ugyanennyi ideje zenélő Halott Pénz, de Velencére érkezik a Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, a Brains, Majka, valamint a Follow the Flow is. A fesztivál programjai a keddi mínusz egyedik napon nyitókarnevállal kezdődnek, majd szerdán, a nulladik napon Giccsparty várja a fesztiválozókat. 
A sportprogramok is bővülnek, több mint harmincöt féle sportágat lehet majd kipróbálni.

Az idén 250 éves Semmelweis Egyetem – mint a találkozó házigazdája – az egészséget kívánja fókuszba helyezni a fesztiválon. A fővárosi campus célja, hogy tíz év múlva meghatározó, Top 100-as egyetem legyen és Európa legjobb öt gyógyító egyeteme közé kerüljön, lényegesnek tartják, hogy társadalmi felelősségvállalásuk is kiterjedjen. Ezért szűrővizsgálatokkal – többek közt méhnyakrák-szűréssel – véradással és egészséges táplálkozási tippekkel is várják a fesztiválozókat.

Fotó: efott.hu