Szeptember 12-én jubileumi lapszámbemutatóra invitálják az érdeklődőket a program szervezői, egy igazi összművészeti esemény keretében. Az ünnepelt ezen az estén, az immár 25 éve megjelenő PAD folyóirat lesz.

  • Elismerésre méltó produktum egy város kulturális életében, hogy 25 éve folyamatosan jelen van egy ilyen színvonalú irodalmi műhely munka, ami mindenképpen a szerkesztők és a szerzők érdeme. A legnagyobb örömmel biztosítottuk a helyszíneket ehhez az eseményhez. – mondta Ódor János, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója. 

A program 16.30 órakor kezdődik a Babits Mihály Emlékházban, ahol Jankovics Zoltán és Dicső Zsolt – alapító szerkesztők – ünnepi köszöntője után, a jubileumi lapszámból tartanak majd felolvasást a szerzők, többek között: Dicső Zsolt, Jankovics Zoltán, Podmaniczky Szilárd, drMáriás, Gacsályi József, Kis Pál István, Erdélyi Z. János, Gulya István, Puskás Tibor, Fenes Tibor. A felolvasást színesíti majd, a Nulladik Változat együttes közreműködése. A budapesti zenekar az 1989-es megalakulása óta stabil formációja a hazai underground klubszcénának. Jelenlétük az eseményen nem véletlen, hiszen a zenekar tagjai közül ketten is – Fenes Tibor és Puskás Tibor – a kezdetek óta a folyóirat szerzői.

DrMáriás szintén sok szállal kötődik a PAD folyóirathoz, akár, mint a PAD egyik szerzője, a szerkesztők jó barátja, és aki nem mellesleg rajongásig szereti Szekszárdot. A közös gondolkodásnak köszönhetően rendhagyó tárlat nyílik a művész alkotásaiból, kapcsolódva a jubileumi rendezvényhez. A kiállítás megnyitójára 18 órakor kerül sor a Vármegyeháza kiállítótermében, drMáriás: Idillek és katasztrófák! címmel.

A kiállítást megnyitja: Dezső Tóni gyógyszerész, zenész                                                                                                                          

A kiállítást bemutatja: Dr. Kacsuk Péter informatika professzor, műgyűjtő

A szervezők egy különleges előadással is készülnek, mely a PAD 25 évét átfogóan mutatja majd be, egyszeri és megismételhetetlen módon. Szeretettel várnak mindenkit a jubileumi eseményre. 

Borítókép: Kiss Albert(Dicső Zsolt és Jankovics Zoltán átveszi a PAD egyesületnek adományozott Mészöly Miklós emlékplakettet)

Illusztráció: A PAD jubileumi kiadványának borítója