Javában berobbant a strandszezon. A teljesség igénye nélkül utánanéztünk, hogy Szekszárdon és környékén hol pancsolhatunk idén és milyen szolgáltatásokat nyújt az adott fürdőhely.   

Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő 

A fürdő hét medencével, óriás csúszdákkal, és viszonylag nagy zöldfelülettel rendelkezik. Minden korosztály kikapcsolódhat a változatos funkciójú medencékben. Az általunk vizsgált strandok közül, a szekszárdi mindenképpen kiemelkedik a medencéinek vízfelületének nagyságával, illetve az óriáscsúszdákkal. A napozóágyak ingyenesen használhatók, ez pozitív eltérés a strandokon átlagosan tapasztaltak alapján. Strandkézilabda- és röplabda pálya is várja a sportolni vágyókat, azonban külön játék céljából megváltható jegykategóriát nem találtunk a strand oldalán. A gyermekek számára játszótér is épült itt, baba-mama szobák és akadálymentesített öltözők is rendelkezésre állnak. Több büfé is nyújt szolgáltatást a strandon, a parkolás pedig ingyenes. A hely családbarát jellege és a medencék száma csábítja ide a környékbelieket leginkább. A tavalyi évhez képest azt tapasztaltuk, hogy a belépőárak jelentősen emelkedtek, a szolgáltatások díjainak összevonásával. Kérdés, hogy ezeket a – kvázi árukapcsolásként bevont – szolgáltatásokat ki tudja-e használni minden idelátogató vendég.

Íme, az idei belépődíjak: Felnőtt jegy: 3.100 Ft, gyermek (3-14 év) és nyugdíjas: 1.900 Ft, diákjegy: 2.400 Ft

Délutáni jegyárak (17 órától): 2.700 Ft, gyermek: 1.400 Ft, nyugdíjas: 2.000 Ft

A szekszárdi lakcímkártyával rendelkezők, jegyár kategóriától függően 7-20 %-os kedvezményt vehetnek igénybe.

Bonyhádi Termálfürdő

Az akár 700-800 strandoló – melyet a terület befogadni képes – többféle medence közül választhat. A 25 méteres élmény-és úszómedence csúszdával, csúszdamedence öböllel, sodróárral, gejzír, nyakzuhany élményelemekkel és víz alatti teraszos ülő-fekvő területtel is fel van szerelve. Az ülőmedencében hátmasszázs kényezteti a vendégeket. A pancsoló medencében pedig többféle játékelem biztosítja a kicsik szórakozását.

Frissítő italok és harapnivalók beszerzése a büfében megoldható. Gondozott strand röplabda és strand focipálya is igénybe vehető, melyhez kedvezményes belépőjegy is társul csapatok részére. A napozóágyakért bérleti díjat kell fizetni. A parkolás ingyenes. A strand a térség gyöngyszemének számít, főként ezért kedvelik a látogatók. Áremelkedés két éve nem történt. Íme, a 2020-as belépő árak:

Felnőtt 1.490 Ft­, 3-6 évesig 400 Ft, diák és nyugdíjas 1.200,- Ft

Délutános jegyárak 15 órától

Felnőtt 1.200 Ft, nyugdíjas és diák 900 Ft

Paksi Ürgemezei Strand

Paks város strandja rendelkezik ingyen Wifi elérhetőséggel, úszó- élmény- és pancsoló-medencével, csúszdával, homokos sportpályákkal (foci, röplabda, lábtenisz), árnyas pihenőterülettel, játszótérrel. A látogatók körében a strand, legfőképpen a hatalmas zöldterülete és az úszómedence megléte miatt népszerű. Itt is működik büfé, a parkolás ingyenes. A strand a pandémia miatt, a megszokotthoz képest kis csúszással fog megnyitni, július közepén. Információink szerint, a belépőjegyek ára minimálisan emelkedik az idei szezonban.

A 2019-es jegyárak:

Felnőtt jegy 1.040 Ft, gyermek, tanuló és nyugdíjas jegy 725 Ft

Csoport kedvezmény elérhető

Tamási Termálfürdő

Ez a fürdő, a gyógyvize és a szélesebb körű wellness és egyéb szolgáltatásai miatt magasabb kategóriába sorolandó, mégis úgy gondoltuk, hogy meg kell említenünk ebben a felsorolásban. A kültéri medencéken kívül a szolgáltatások egész évben igénybe vehetők. Többféle szaunázási lehetőségre is módunk van, valamint gőzfürdő, só szoba, Kneipp taposó és csobbanó medence is üzemel. Gyermekmedencék, úszómedencék, termálmedencék, élménymedencék kültéren és beltéren is működnek. Masszázs szolgáltatás is igényelhető. Ez a széles körű szolgáltatás lehet a legvonzóbb a vendégek számára. Természetesen itt is üzemel büfé.

Az idei belépő árak: (árváltozásról nincs információnk)

Felnőtt 3.100 Ft, nyugdíjas és diák 2.100 Ft, gyermek (3-14év) 1.500 Ft

Elérhető számos családi és idősávos kedvezmény.

(Gyermekek számára a belépés 3 éves kor alatt ingyenes, mind a négy fürdőben)

Dombori Strand

Fadd-Dombori Üdülőtelep homokos strandjának vízminősége az NNK adatai szerint „jó” minősítést kapott. Van futball- és röplabdapálya, kicsiknek játszótér, szabadtéri kondi park. Vizi sporteszközök is kölcsönözhetők. Több vendéglátóhely és büfé is nyújt szolgáltatást a vízparton. Hideg vizes zuhany és öltözőfülke biztosított a parton. A strand folyamatos fejlődésen megy át évek óta. Ezért, és a jó vízminőségért, az árnyékos pihenőhelyekért valamint a természeti közeg miatt kedvelik ezt a helyet az idelátogatók. A parkolás ingyenes, csúcs szezonban kicsit problémás.

A strandra a belépés díjtalan.

Szálkai Strand és Kemping

A sportolni vágyók számára homokos röplabdapálya, vízibicikli, kajak és csónakkölcsönzés nyújt kedvező lehetőséget. Homokos játszótér, és csúszdás faház biztosítja a kisgyermekeknek a szórakozási lehetőséget. Kempingezésre, bográcsozásra is van lehetőség. A parti büfében idén bővített kínálat szerepel majd a frissen készült ételek tekintetében. Hideg és meleg vizes zuhanyzók is találhatóak, továbbá egy öltöző fülke is. Főként a tó csodálatos környezete, fejlődése, és az NNK szerinti „kiváló” vízminősítés csábítja ide a vendégeket. A parkolás díjtalan, csúcs szezonban is problémamentes.

Az idei jegyárak nem emelkedtek.

14 év felett 600 Ft, 6-14 éveseknek 400 Ft, 6 év alatt ingyenes

Kempingezés 6-14 éveseknek 1500 Ft/nap, 14 év felett 2.000 Ft/nap

Lakókocsi és autó díj 600 Ft/ nap, sátordíj nincs.  Áram 600 Ft/nap

Kíváncsiságból kitekintettünk Tolna megyéből, és egy érdekes adatot találtunk. A 30 hektáros parkban elterülő, tizenöt – ebből egy rekordméretű – medencével és számos szolgáltatással rendelkező Hajdúszoboszlói Strand felnőtt belépőjegy ára 2.800 Ft. Sok vagy kevés? Mihez képest? Szerencsére nem nekünk kell eldönteni. 

Konklúziót nem vonunk le, nem is az volt a cél. Mindenki más szempont alapján választ fürdőhelyet, az összehasonlítás alapja – jelen esetben – az eltérő szempontok és tulajdonságok miatt, nem is lehet egységes.

Önök mi alapján választanak strandot? Ha van kedvük, bátran írják meg kommentben!