Ahogyan lassan a veszélyhelyzet is, úgy rovatunk is a végéhez közeleg. A korlátozások lazítása a tíz kérdésünk közül sokat múlt időbe tett, és új kérdések megfogalmazására is késztetett.
Májer Szilvia és férje egy népszerű szekszárdi vendéglátóhelyet üzemeltet. Szilvi, napjai legnagyobb részét kislányukkal, Sziszivel tölti, s közben a sörözőben tartott rendezvényekkel kapcsolatos feladatait is ellátja.Vele beszélgettünk.
Kedves Szilvi! Visszatekintve, nálad hogyan teltek a veszélyhelyzetet napjai?
Az igazság az, hogy a vírus megjelenése előtti időszakban sem mozdultam ki nagyon gyakran, szeretek otthon lenni a kislányunkkal. A rendezvényeink miatt persze kivettem a részem a munkából is, de a mostani élethelyzetemben több időt tölthettem otthon, mint az üzletben. Mivel nem kertes házban lakunk, alkalomadtán a közelben lakó testvérem házának udvarára vittük el a kislányunkat játszani, levegőzni, mozogni. Szüksége volt erre neki is, és nekünk is. Jól érezte magát ilyenkor a hasonló korú unokatestvérével. Megfordult ugyan a fejemben, hogy ez esetleg nem helyes döntés, de végső soron úgy éreztem, hogy a higiéniai szabályok betartása mellett nem ártok többet ezzel, mintha szigorúan a négy fal közé zárva élnénk.
Szinte mindenki spájzolt. Te is?
Nem mondanám, azt leszámítva, hogy a fagyasztónkat azért jócskán feltöltöttük hússal, hisz a párommal mindketten húsimádók vagyunk. Később persze nevettem azon, hogy ezen kívül nemigen táraztunk be egyéb alapanyagot, ami a főzéshez szükséges, ezért a boltba járást nem iktattuk ki teljesen az életünkből.
Vásároltál-e valamit, amiről soha nem gondoltad volna, hogy valaha is szükségesnek fogod érezni a beszerzését?
Szerettem volna venni egy kenyérsütő gépet, de hiánycikk lett – mint kánikulában a ventillátor- így nekem már csak egy kenyérsütő forma jutott. Nem az élesztőhiány miatt akartam megvenni a gépet, hiszen ez a probléma sokáig fel sem tűnt nekem. Nem vagyok nagy süti istennő a konyhában, ezért az sem vettem észre, hogy – miközben egyesek közelharcot vívtak ezért az üzletekben – nekem volt itthon két élesztőm, amiből az egyik megromlott. Szeretek adalék anyag mentesen étkezni, ezért gondoltam arra, hogy saját kenyeret készítenék egyszer.
Mi volt a legkiborítóbb, legképtelenebb vagy legviccesebb dolog, ami megtörtént veled a jelenlegi helyzetben?
Kettős érzésem volt azzal kapcsolatban, hogy lehetőségeimhez mérten, mindent betartottam a járványveszély miatti ajánlásokból, mégsem éreztem magam soha veszélyben. Utólag visszagondolva meglepett, hogy ennyire higgadt maradtam ebben a helyzetben. Másokra sokkal jobban vigyáztam, mint magamra. Legfőképpen persze a szüleimre és az idősekre.
Az idősek fegyelmezettségével kapcsolatban voltak kritikus hangok. Mi a véleményed erről?
Minden tiszteletem mellett – ami az időseket illeti – azért volt némi alapja a kritikáknak. Sok esetben viszont kritika helyett hasznosabb lehet, ha felajánljuk a segítségünket, de sajnos sokan nem élnek ezzel. A mi házunkban él egy idős hölgy, és többször láttam kijárni a házból, amikor boltba ment. A következő találkozásunk alkalmával megkértem, szóljon, ha bármire szüksége van, segítek. A szüleim is elmúltak már 70 évesek, és apukám a kérések ellenére azért csak kiszökött a karanténból a szódáshoz. Mérges voltam, mert nagyon aggódtam érte is. Tehát volt alapja a kritikáknak, de azt gondolom minden generációban akadt olyan, aki nem vette tudomásul a helyzetet, vagy azért mert nem hitt a vírusban, vagy azért mert nem vette komolyan a vírust.
A járvány miatt átmenetileg be kellett zárnotok a sörözőt. Hogy élted meg ezt?
Közvetlenül a sörözőnk felett van a lakásunk, és amikor kinéztem az erkélyünkön, a máskor nyüzsgő teraszunk üresen állt, minden kihalt volt. Nem integettek fel a kolléganők a teraszról, nem hallatszottak koccintások. Ijesztő érzés volt, mert nem tudtam meddig lesz ez így, és mikor állnak vissza a dolgok a régi kerékvágásba. El is sírtam magam, mert annyira szomorú volt ilyennek látni a valóságot. Az első hetekben, amikor fokozottabban uralkodott az embereken a pánik, még az utcák is üresek voltak. Ez még drámaibb képet festett a helyzetről.
A kényszerű bezárás miatt több szabadidőd lett. Mire fordítottad ezt az időt?
Az eddig halogatott otthoni teendők közül pár dolognak a végére értem. Az üzletben is tevékenykedtünk. A tavaszi nagytakarítást, rendszerezést most praktikusabban és hatékonyabban el tudtuk végezni a vendégek távolmaradása miatt. Ezen kívül szinte ugyanúgy teltek a napjaim, mint egyébként, azzal a kivétellel, hogy többet lehettünk itthon hármasban.
Amikor felhívtalak a riport miatt, örömmel újságoltad, hogy pár nap múlva újra nyitjátok a sörözőt. Ez azóta már megtörtént?
Igen, bár hezitáltunk, amikor még csak a teraszon lehetett vendéget fogadni, hogy van-e értelme, hisz esténként hűvös idők voltak, és nem nagyon tudtuk elképzelni a nyitva tartás szabályos kivitelezését. Végül, nagyjából egy hét latolgatás után úgy döntöttünk, hogy kinyitunk. Azóta már bent is fogadhatunk vendégeket, persze még nem minden a régi menetben zajlik.
Sok poén terjengett az interneten arról, hogy milyen lesz, amikor újra nyitnak majd a sörözők. Nálatok hogy zajlott le a söntés visszahódítása hadművelet?
Láttam én is hasonló vicces videókat, el is képzeltem párszor, hogy nálunk milyen lesz az első nyitási nap. Ezekben a videókban voltak igazságok, mégpedig ami a legpozitívabb, hogy nagyon örültünk a vendégeinkkel való találkozásnak. Meg is kell dicsérnem őket, mert nagyon fegyelmezetten és türelmesen betartották az előírásokat, és alkalmazkodtak ahhoz, hogy egyelőre csak bizonyos korlátok mentén élvezhetik egymás társaságát, és a szórakozást. Örültünk az újranyitásnak, de a legnagyobb örömünnep azután következett számomra, amikor bejelentették, hogy hétfőtől nyitnak az óvodák. Bontottam is gyorsan egy pezsgőt. A gyerekeknek is nagyon hiányzott az ovi, de be kell vallanom, néha nekem is, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
Ha pár év múlva visszagondolsz egyszer erre az időszakra, mit gondolsz, mi jut majd róla eszedbe?
Ha tanulságot kéne levonnom ebből a helyzetből, az talán az lenne, hogy mennyire fontos az az idő, amit a szüleimmel töltök. Nagyon hiányzott a közelségük. Ha arra gondolok, hogy bármikor megismétlődhet egy hasonló szituáció, arra lehet, hogy nem tudunk előre felkészülni, de valószínűleg gyorsabban reagálunk majd a kihívásokra. Azt is észrevettem, hogy mostanában nem kapom fel a vizet apróságokon, mert egyből bevillan a gondolat, hogy bármikor lehetne sokkal rosszabb is a helyzet, örülök annak, ami most megadatik.
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.