A COVID 19 vírus akaratlanul költözött be a mindennapjainkba. Ma még talán fel sem fogjuk, hogy mekkora változásokat hoz majd életünkbe ez a veszély, felrúgva a megszokott rutint, átírva terveket, szokásokat egy olyan világban, ahol eddig úgy éreztük, hogy talán sérthetetlenek vagyunk. Szekszárdi hölgyeket kérdeztünk arról, hogy ők hogyan élik meg most a mindennapokat. Riportalanyaink őszintén, néha humorral vagy szomorúsággal átszőve válaszolták meg a kérdéseket. Akadtak közülük olyanok is, akik a válaszaikban még az öniróniától sem tartózkodtak. Mindenki máshogy éli meg ezt a helyzetet, és ez így természetes. Mindannyian vigyázzunk egymásra! (Made in szerk.)
Edina! Te hogyan tudtál alkalmazkodni a „maradj otthon” felhíváshoz?
Kormánytisztviselő vagyok, és az élettársam is. Arra számítok, hogy a veszélyhelyzet alatt mindvégig dolgozni fogunk, de rotációs munkarendben mindenki végez majd távmunkát is a hivatalban. A szabadságolások is ebben a munkarendben zajlanak majd. A gyermekünk nappali tagozatos egyetemista. Elég nagy szerencséje szerintem, hogy ez a féléve passzív. Most egy média iskolába jár szerkesztő-műsorvezető szakon tanul s e mellet youtuber-influenszerként dolgozik, ezért a munkája nem kötött irodai tevékenység. A mostani helyzet miatt, ha a reklámbevételek megcsappannának még az is előfordulhat, hogy most, amikor már épp a saját lábára állt, problémái adódhatnak. Ha így lesz, segítjük továbbra is őt. Természetesen a szükséges mászkálástól eltekintve mi most itthon maradunk, szórakozni, shopinggolni és koncertekre nem járunk. Ha nagyon ráunnánk itt egymásra, akkor gondolom, túrázunk majd néha a hegyekbe, de remélem ne tart ez majd olyan sokáig.
Mi az az élelmiszer, amiből a szokásosnál is többet raktároztál el a háztartásban?
Nem spájzoltunk, mert a drágám szerint mi nem vagyunk idióták.
Milyen dolgot vásároltál, amiről soha nem gondoltad volna, hogy valaha is szükségesnek fogod érezni a beszerzését?
Ipari mennyiségű kézfertőtlenítő és szájmaszk.
Mi volt a legkiborítóbb, legképtelenebb vagy legviccesebb dolog, ami megtörtént veled a jelenlegi helyzetben?
Én az idősebb korúak buta és átgondolatlan viselkedésén borultam ki. A helyi csirkebolt mellett járok el rendszerint dolgozni, és naponta láttam, hogy ott bandáznak tömegesen a bolt előtt, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetéseket. Szerintem ez botrány. A mi családunkban is vannak idősebbek, meglehetősen makacs és csökönyös típusú szép korúak, de őket egyelőre még hízelgéssel, fenyegetéssel és sok finomság hazaszállításával otthon tudjuk tartani. Nem tudom, hogy meddig bírják még az unalmat, főleg az apucim, aki egy nagyon ficánkolós típus.
Észrevetted-e magadon, hogy sokkal jobban beosztod a dolgokat, vagy bízol abban, hogy nagyjából minden kapható lesz a boltokban, ezért nem változtatsz a szokásaidon egyelőre, és egyáltalán hogyan oldjátok meg a készlet feltöltést?
Bízom abban, hogy minden kapható lesz a boltokban. Bár, ha valahol hipót látok megvadulok, és őrült készletezésbe kezdek. Ezen kívül minden hidegen hagy. A beosztással egyébként én mindig hadilábon álltam. Általában úgy költekeztem fiatalabb koromban, mintha nem is lenne holnap. Mostanra kicsit megjuhászodtam már amúgy is, de ez a csúnya helyzet meg is ijesztett ezen a téren, és kicsit visszafogottabbak lettek a nőcis beszerzéseim a cifraságok tekintetében.
Van-e olyan dolog, ami ebben a helyzetben döbbentett rá arra, hogy valójában szükségtelen az életedhez. Mi élvez most prioritást, és hozott e valami új, eddig meg nem tapasztalt érzést, az életedbe ez a válság?
Smink mániásként rendkívül fájó a felismerés számomra, hogy a maszk alatt elkenődik a rúzs, de bízok abban, hogy hamar látszik majd mindannyiunk mosolya és rengeteg sminket vásárolhatunk újra. Rendkívüli tapasztalás most nekem az is, hogy az egyébként erős akaratú, szuperönálló és eddig nekem segítő édesapám is rám szorul. Próbáljuk otthon tartani őket és intézzük a beszerzéseiket, ha mi már amúgy is kénytelenek vagyunk a munka miatt kijárni. Rájöttem, hogy még nagyon sokáig szeretném apám közelségét élvezni és a veszély elmúltával nagyon meg fogom őt szeretgetni.
Nagy hiány volt az élesztő a boltokban. Ha te is többet vettél, valójában milyen ételhez használod? Van egyáltalán otthon élesztőd?
Nincs friss élesztőnk, régóta szárított formában tárolunk itthon néhány zacsival, az emberem ugyanis nagy kalácsmester, így neki bármelyik pillanatban szüksége lehet rá egy kiadós dagasztáshoz.
Ki vagy mi hiányzik a legjobban most neked?
A legeslegjobban a nagyfiúnk hiányzik, aki Budapesten karanténozik, de belátjuk, hogy nem csukhatjuk már be a gyerekszobába, mert azt ő már kinőtte. Szerencsére azonban folyamatos online kapcsolatban állunk vele, mi vagyunk a tanácsadói adóügyekben, az uram jogászként átnézi az összes szerződését aláírás előtt, de bármiben hozzánk fordul elsőként, ami ránk tartozik.
Rengeteg internetes kezdeményezés indult mostanában, ami a közösségi kikapcsolódás élményének hiányát hivatott pótolni. Számtalan facebook csoport és online összefogás is létrejött jött a mostani helyzet kapcsán. Több idő jut most az internetes terek böngészésére is. Te milyen kikapcsolódási formát részesítesz előnyben?
Én már régóta tagja vagyok számos facebook csoportnak, ami az érdeklődési körömnek megfelelő tematikával bír. Online könyveket is olvasok, és az urammal állandóan zenét hallgatunk, akivel lelkes rockerek vagyunk. Bankolni is online szoktunk, illetve minden olyan ügyet így intézünk, amiért egyébként hivatalokban vagy postán kéne sorban állnunk. Sok mindent webshop-on keresztül vásárolunk meg. Azt gondolom, hogy javunkra szolgál most, hogy mi már régóta élünk az online terek lehetőségeivel, ezért ez a nehéz időszak legalább ezeket a tevékenységeket nem nehezítette meg jobban a számunkra.
Mit alkalmazol magadra és környezetedre nézve a vírus elleni védekezéshez ajánlottakból?
Ahogy arról már szó esett, az uram és én is naponta kontaktusba kerülünk emberekkel a munkánk miatt. Az idős szüleinket viszont eközben élelemmel és gyógyszerekkel látjuk el, ezért fontosnak érezzük, és alkalmazzuk is az összes ajánlott védőeszköz használatát. Maszkot is és kesztyűt is viselünk, amikor az szükséges. Nagyon fontosnak érezzük az immunrendszerünk megerősítését pozitív gondolatokkal, vitaminokkal, valamint probiotikumok és gyógyteák fogyasztásával is. Remek immunerősítőnek tartjuk a humort, a szeretetet-szerelmet és a pozitív életszemléletet is, melyek nélkül nyilván békeidőben sem élet az élet.
Köszönjük a beszélgetést Edina! Vigyázzatok magatokra!
A rovat folytatódik Németh Katával és Nagy Anitával. Kata egyedülálló anyukaként neveli három gyermekét, egyik kislánya cukorbeteg. Anita most, egy közel 3.000 tagot számláló internetes csoport vezetőjeként szervez adománygyűjtéseket.
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.