Március első péntekén is tájékoztatást adott a polgármester a héten történtekről.

Elsőként arról esett szó, hogy egy, eddig jól működő gyakorlaton változtatna az ÉSZ frakció, ami a helyi civil szervezetek, egyesületek, önkormányzati tereinek használatára vonatkozik. A jövőben, rendezvényeik megtartásához ezekért előre kéne fizetnie, az egyébként nem túl rózsás büdzsével rendelkező civil csoportoknak, később pedig pályázati úton kaphatnák vissza ezeket a forrásokat. A civilek jelezték a polgármester felé, hogy ezt a kedvezőtlen változtatást nem biztos, hogy át tudják majd hidalni az érintettek. Ács Rezső aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezen szervezetek munkája eltűnhet majd a városból, ha nem tudják folytatni a tevékenységeiket egy ilyen ellehetetlenített helyzetben.

Veszélybe kerülhet az EU-s források lehívása, ez derült ki a Generációk Parkjával kapcsolatban. A polgármester ismét kihangsúlyozta, hogy az erre a projektre elnyert forrásokat meghatározott ideig, jelen esetben 2022-ig kell felhasználni, és véleménye szerint ebbe az időtartamba nem férnek bele ötletelések új helyszínekről, új tervekről. Ugyanez a helyzet az új orvosi rendelővel kapcsolatban is. A Szabó Dezső utcai helyszín kiválasztása, építész és orvos szakmai döntés volt, amibe az Önkormányzat nem avatkozott bele. Ács Rezső furcsának tartotta, hogy a február 10-én, a kizárólag ÉSZ tagokból álló Gazdasági és Városfejlesztési bizottság úgy döntött, hogy a projekt megvalósítható az eredeti tervek szerint, majd utasította őt a szerződés aláírására, ami meg is történt a kivitelezővel.  Ezzel ellentétben, Murvai Árpád képviselő aláírásokat gyűjtött a körzetben, azzal a szándékkal, hogy más helyszínen valósuljon meg az új orvosi rendelő megépítése. Saját magát bírálta felül az ellenzék. Ebben a beruházásban 60 millió forint forog kockán, a saját döntését felülbíráló frakció miatt.

Fontos információ, hogy a Generációk Parkja beruházással kapcsolatban felmerülő változtatásokról nem az Önkormányzat, hanem az előző ciklusban létrejött, vállalkozókból és civilekből álló Helyi Akciócsoport dönt. 130 millió forinttól eshet el a város, ha rövid időn belül nem lesz indítható a projekt, mely egy minden korosztály számára aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosítana.

A Zöld Város program kapcsán elhangzott, hogy a többségi frakció ezt a beruházást is másképp szeretné megvalósítani, ezzel megakadályozva száz parkolóhely megépítését is, aminek hiánya égető probléma a belvárosban. Még mindig nem tudni, hogy a karbon semleges ház ötlete, hogyan illeszkedik ehhez a beruházáshoz, ami olyan fontos projekt elemektől vonná el a forrást, mint az időseknek épülő pihenő park, és a családoknak szánt játszótér. 1.2 milliárd forint áll rendelkezésre, a már kész tervek megvalósításához, amit a polgármester szerint, a város elveszíthet, ha a beruházás nem teljesül határidőre, az új tervezgetések, ötletelések miatti időveszteség okán. 

Ács Rezső a Szekszárdi Rendőrkapitányság és az Önkormányzat közötti viszonyt tekintve pozitívan nyilatkozott. A héten részt vett az állomány gyűlésen, ahol elköszöntek dr. Pilisi Gábortól, a kapitányság korábbi vezetőjétől. Az új kapitánnyal, dr. Marcsek Sándorral pedig abban állapodtak meg, hogy havonta tartanak majd megbeszéléseket, ahol a szekszárdi lakosok által felvetett problémákról is egyeztetnek.

A beszámoló végén, a közelgő Nőnap alkalmából, a polgármester köszöntötte a város hölgy tagjait.