Gyurkovics János alpolgármester

A Zöld város tervezési közbeszerzést eredménytelenné nyilvánította a város Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága. A grémium tagjai fedezethiányra hivatkozva, illetve a koncepció módosítása miatt döntöttek, úgy, hogy új közbeszerzést írnak ki a Zöld város projektre. Elképzelésük szerint az új eljárásnak tartalmaznia kellene a Mikes utca 1. szám alatti ingatlan energetikai felújítását, karbonsemlegessé tételét, valamint egy parkolóház kialakítását a Kölcsey lakótelepen a volt fűtőmű területén. Utóbbit annak a 100 új parkolónak a rovására mely be volt építve a felhívásba. 

Az eredeti koncepcióterv alapján négy akcióterületet érintett a projekt. A Liszt Ferenc tér rehabilitálását, a 160 lakásos és a Babits Mihály Kulturális Központ közti tér élhetőbbé tételét, valamint a Prométheusz park zöldfelületének frissítését egy játszótér kialakításával, továbbá a Szent István tér négysávos út és sétány közti rész átépítését egészen a Múzeumig, végül pedig a Luther tér parkká való átalakítását. 

Amennyiben a Zöld város projektet felügyelő hatóság jóváhagyja az ÉSZ képviselőinek elképzeléseit, úgy új koncepcióterv készül, majd új közbeszerzési eljárás indul. Ez azzal járhat, hogy a tervezett akcióterületekből többet ki kell venni, így pedig sokkal kisebb belvárosi rész rehabilitálódhat. Az újabb eljárások több mint fél évvel késleltethetik a beruházást.

Fotó: Kiss Albert