Minderről már több fórumon évek óta kommunikál a polgármester, most azonban a kész terveket közgyűlés elé vitték a tervezők.

 A prezentációból kiderült, hogy a – szezononként 65-75 ezer vendéget fogadó – strand melletti zúzottköves parkoló helyén létesülne az új Rekreációs Központ. A komplexum az év teljes időszakában élményfürdő és wellness szolgáltatásokat biztosít majd, a mintegy 1800 m2 alapterületű épületegyüttesében. 

Azon felül, hogy a modern kivitel a meglévő épületekkel, illetve a folyamatban lévő – még épülő sportuszodával építészetileg egységes lesz, az intézmények üzemeltetése is kompozícióban zajlik majd. A rekreációs központ összesen maximálisan 215 fő számára nyújthat szolgáltatást. Az épület befogadó képessége – „A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről” – rendelethez lett igazítva.

A tervezők 330 m2 összes vízfelülettel számoltak, ebből 310 m2 meleg vízű ülőmedence, 20 m2 pedig gyerekmedence, illetve pancsoló vízfelület. A szaunatér egyszerre 50 fő kikapcsolódását tudja majd szolgálni. A medencetér változó belmagasságú 8-10 m impozáns csarnoktérként nyílik meg a látogatók előtt. Körbe pihenő területek-, a bejárat felöli oldalon pedig büfé létesül. Mindezen felül több zuhany, és a kényelmet, illetve a komfortérzetet növelő funkció gazdagítaná a Rekreációs Központot. 

Az épületbe a tervek alapján olyan szolgáltatások is elérhetőek lesznek mint; kozmetika, masszázs vagy egyéb terápiás lehetőségek. A parkolás a Sport utca felől egy szervízút létesítésével lenne áthidalható, mely a sport és rekreációs területek tömbjében biztosít majd parkolási lehetőséget, így a tömb utcaképe is megújulna.

A terveket a közgyűlésen alapvetően mindkét frakció méltatta. Az Éljen Szekszárd képviselői viszont vizsgáltatnak a sporttelepen kívül egy alternatív helyszínt a rekreációs központnak, méghozzá a régi uszoda területét.