Az összesen 66 millió forintos beruházás keretében megújult az újvárosi és alsóvárosi ravatalozó épületek tetőszerkezete, új előtető épül a bejáratok elé. Emellett a belső tereket is felújították. Ezen kívül a Rákóczi utcai sírkertbe mintegy egymillió forintból az ország egyetlen harangöntő mestere, az aranykoszorús Gombos Miklós készített új harangot. 

A főkapukat már mindkét sírkertben kinyitották, a hosszú hétvégén a személyforgalom zavartalanságát, a rend fenntartását segítik majd a rendőrségi járőrök, a közterület-felügyelők, valamint polgárőrök is. Csütörtöktől négy napon át mindkét temető 0-24 órában lesz nyitva. Ezeken a napokon tilos gépjárművel behajtani, csak az érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkező járműveket engedik be, de ezeket is csak sötétedésig. November 4-től a nyári időszak szerint reggel hattól este nyolcig lesznek nyitva sírkertek, majd november 11-én, hétfőn már a téli időszak – reggel nyolctól tizenhét óráig – nyitvatartási rendje lép érvénybe.

Fotó: illusztráció