A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Ács Rezső polgármester elmondta, először szeretné megköszönni a magánemberek, vállalkozók különböző felajánlásait. Hozzátette, pletykák kaptak szárnyra, hogy az önkormányzat nem figyel eléggé oda a haváriára. A városvezető ezt határozottan visszautasította, mint ahogy azt is, hogy néhányan a kárt szenvedett emberek helyzetét politikai haszonszerzésre használják fel. Kifejtette, a helyhatóságnak annyi a törvényben meghatározott kötelezettsége, hogy a lakókat elhelyezze. Az önkormányzati lakásállományból 13 lakást azonnal költözhetővé tett a hivatal, eddig öt család jelezte, hogy elhelyezést kér. Kitért arra is, két kérése volt a műszaki megoldást illetően: emberi élet ne forogjon veszélyben, illetve ha lehet, mentsék meg az épületet. Az ország legjobb statikusai érkeztek a helyszínre, s meghallgatták azt a megoldást, amelyet végül mindenki elfogadott. Hétfőn este a biztosító szakemberei, a közös képviselők, az Alisca Bau Zrt. munkatársai a Babits iskolában tartott fórumon elmondták, mi a legjobbnak tartott műszaki megoldás lényege. Az önkormányzat – amely koordinálója a munkáknak, feladatoknak – folyamatosan a lakók mellett áll, segít a bútorok elszállításában, raktárhelyiséget biztosít tárolásukra, valamint pszichológus segítségét is felajánlották. 

A katasztrófavédelem alapvető feladata az, hogy tűzvizsgálati eljárás keretében megállapítsa a robbanás idejét, okát, helyét. Erre négytagú csoportot alakítottak – jegyezte meg dr. Balázs Gábor, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Az eljárásra 60 napjuk van. Minden nap végeznek eljárási cselekményeket. Elsődlegesen adatgyűjtést, meghallgatásokat tartottak. Emellett műszaki, szakértői tevékenységeket is folytatnak.

Korcsmár István, az Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója Péri Gábor statikus mondatával kezdte ismertetőjét: „Csütörtök óta szétszakadnak, hogy megtalálják azt a módot, amivel megmenthető az épületegyüttes.” A művelet lényege, hogy első lépésben a három szint fő falait nehéz állványokkal megtámasztják. Ezt követően a földszinten – a robbanás alatti helyiségben – elkezdik a munkát. Másfél méter széles nehéz állványzatot applikálnak. Az állványzat védelmében a szoba közepén egy 3×2 méteres „tiszta sávot” takarítanak ki. Ebben építik fel azt 3x2x3 méteres kemény műanyag habot, amelynek az lesz a feladata, hogy a felette lévő vasbeton elemeket megtartsa. A betonhab mellett szintén dúcolnak, ugyanezt elvégzik a következő szinten is, ahol a robbanás történt. Ezek után felülről lefelé elkezdik bontani a PK-pallókat. Alul a főfalakkal párhuzamosan építenek egy 20 centiméter vastag vasbeton falat, ennek a tetejére mind a két szinten elhelyeznek egy öntött födémet. Kiemelte, az elvégzendő munka bonyolult körülmények között nagyon komplikált és veszélyes lesz. Van néhány tényező, amelyekről nem tudnak semmit, hiszen a főfalak állapotáról akkor fognak meggyőződni, amikor kitakarították a törmeléket. 

Fotó: Kiss Albert