A „beburkolódzós hangulat” egy csapásra szertefoszlik, ha kedvünknek való programot kínál nekünk az élet. S úgy tűnik Szabadi Mihály könyvbemutatója éppen ilyennek ígérkezett, hiszen a Babits Mihály Kulturális Központba sokan érkeztek kezet fogni az alkotóval.

„HOL KÉL A NAP?” – ez a kilencedik kötet. A bemutatón rokonok, barátok, tisztelők. A méltatásban elhangzik „Miska” hangja olykor elkeseredik. A könyv a valóság költői hitvallása, egy megyei ember belső monológja. 

Megelevenedik a paraszti lét és kultúra, féltve annak ma már foszlányaiban maradt, elveszőben lévő pillanatait.  Nyelvezete ízes, szómagyarázattal segíti megérteni a rég feledett kifejezéseket. 

Szabadi Mihály neve jelen van a Tolna megyei Értéktárban, mint mondták: írásainak íróját emelték be. Külön kiemelve tájleírásait, mely szinte élethűen láttat egy egy megélt világot.  

A könyvből felolvastak. Jó volt beleélni magunkat abba a paraszti kultúrába, mely lelket emelő. Keserédes írásai pedig gondolkodásra késztették a közönséget. Egy egy megélt történet, újra érzett illatok, érzések töltötték meg a termet.

„Ahol kél a Nap, fog még csoda történni! Ne keseregj, Miska!” – köszönték meg az estét Szabadi Mihálynak.

Szél Móni