Váltottam. Jobban érdekel az ember. Mert az eredmények mögött, mindig emberek vannak. Az iroda egyszerűen elegáns, nincs túlzó vagy számomra nem odaillő. Az első pillanatokban éreztem, hallgat a kollégáira. S hogy van humora. Hát lenyomtam a diktafont, nincs visszaút… Fehérvári Tamás a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke.
– Franciakockás füzetet használok – mondja – praktikus és kedvezően hat a szépírásra. A golyóstollaknál a Parkert kedvelem, de az ajándékba kapott töltőtollakat is szívesen használom. Különleges közöttük a Tóth Ferenctől kapott íróalkalmatosság.
Jó érzés volt arról hallani, hogy fontos a toll s a papír, hogy nem mindenki bújik azonnal monitor mögé.
– Tolna Megyei Közgyűlés elnökeként az első napon volt bármiféle félelme?
– Nem vagyok félős típus. A lendület visz általában. Arra gondoltam ez egy új fejezet, egy új lehetőség. Az jutott eszembe, hogy egy egész megyét képviselhetek.
Azt is megtudom, hogy a családot sem kérdezte meg a döntés előtt, de azt már megszokták, hogy sokszor nincs hétvége vagy pihenő. Egykor volt tanár lévén akkor jött a természetjárás és sátras utak, melyről elsőként a feleségek szakadtak le, nem bírták a kiképzést – teszi hozzá nevetve.
– Ma is van öt sátram, igaz a legkisebbet úgy rázom magamra…
Nem mondta senki az interjú előtt, hogy vannak tabuk, én meg kíváncsi típus vagyok. Így rákérdeztem, megváltoztatta-e emberi mivoltát az elnöki pozíció?
– Azt gondolom alapjaiban nem változtam, maradtam, aki voltam. De azért mégis. Ez egy újszerű munka volt számomra, magamban kellett sok mindent legyőznöm. Kudarckerülőként ésszel kellett úrrá lenni a problémákon. Amit elterveztünk a ciklus elején, azt sikerült megvalósítani, persze sok a teendő még.
A megye első embere szerint talán legnehezebb az volt, hogy megismerje a településeket, a vezetőket, a feladatokat. Majd rájött, hogy mindig a közös álmok, azok megvalósítása hozza össze a közösségeket. Többször hallottuk vissza, hogy itt Tolna megyében a legjobb a megyei értéktár, a hungarikummal kapcsolatos közösség.
– Magyarország Isten áldotta hely! – fogalmaz, hiszen annyi minden csoda „terem” nálunk.
S bár elégedett az elvégzett munkával, nem dől hátra. Ha a bizalmat továbbra is megkapja, folytatni fogja a megkezdett utat. S most megint írhatnék számokat és terveket. De nem teszem. Inkább őt idézve zárom soraimat: „ez egy szuper hely, családok otthona.”
Szél Móni
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.