A szekszárdi szervezet sajtótájékoztatóján Pintér Dóra helyi vezető elmondta, dr. Kopp Mária a mozgalom létrehozója. A SOTE Magatartástudományi Intézetének egykori igazgatóhelyettese, pszichiáter, akinek megállapítása „a magyar családok több gyermeket szeretnének, mint amennyi aztán megszületik” lett a szervezet jelmondata. Tízéves a mozgalom, húsz nagyvárosban van jelen, többek között Budapesten, Győrben, Székesfehérváron. A helyi civil szervezetek felelnek azért, hogy időről időre baba kerüljön a bölcsőbe és a gyermekvállalás öröme megfelelő publicitást kapjon. A partnerszervezetek családbarát díjakat adományoznak, előadásokat tartanak, ezekből szeretnének a közeljövőben minél többet Szekszárdon lebonyolítani. Puskásné Molnár Lilian, a Kolping Iskola igazgatóhelyettese megjegyezte, a fabölcsőt az intézmény asztalos tanulói készítették. Az első bölcsőt májusban a Háry mesefesztiválon adták át Mocanasu Boglárkának. Gyermeke, Komáromi Áron három-négy hónapig használhatja. Az édesanya szerint a bölcső jó hatással van június 28-án született babája idegrendszeri fejlődésére. Azért jelentkezett, mert szülőként szeretne mindent megtenni azért, hogy kisfia boldog legyen és egészségesen fejlődjön.
A bölcsőre való jelentkezők között olyan szekszárdi és környékbeli kismamákat várnak, akik októberre, novemberre vagy decemberre várják babáikat. Mindössze egy jelentkezési lapot kell kitölteniük, amelyet a Vándorbölcső Szekszárd Facebook-oldalról tudnak letölteni. Jelentkezni szeptember 27-ig lehet, a bölcsőt 28-án a Babits Mihály Kulturális Központban adják át a sorsolás útján kiválasztott kismamának.
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.