Nyakában általában fényképezőgép, hobbija mellett hivatása is a gépkattogtatás, lévén, hogy a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum fotósa. A napokban adta át harminc, Gemencben készült képét olyan helyre, ahol bízik benne, hogy jót szolgálnak majd.

– Dr. Gonda Mária, gyerekorvosunk hét fotót választott ki rendelőjébe, a többit a Balassa János Kórház Gyermekosztályának ajánlottam, melyet hálásan fogadott Dr. Harangi Ferenc. Kisfiammal, Nimródal adtuk át a képeket. 

Mint mindennek, ezen missziónak is van személyes indíttatása. Tamás vállfájdalmak miatt járt gyógytornára. Miközben várakozott, a kopár falakról csupán a gyógyszeres plakátok vonták el a figyelmét. Ekkor döntött úgy, hogy felajánl képeket bízva abban, hogy természetfotói kicsit elterelik az emberek gondolatát a betegségről. 

– 2018-ban 100db fotómat ajánlottam fel a kórháznak, idén pedig ezzel a 30 felajánlásával szeretnék példát mutatni.

Abban hisz, hogy a jó példa ragadós és hogy lesznek követői. Kiállításban jelenleg nem gondolkodik, de azt szeretné, ha a Pünkösdi Napokon nyithatna tárlatot, s annak végeztével újra útjára indulhatnának képei. Azt mondja, nem kizárólag a kórházban színesíti a falakat, szívesen ad iskoláknak, intézményeknek. Elsősorban baráti kapcsolatok, rokoni szálak után fogalmazódik meg benne egy-egy felajánlás. 

– Ha örülnek a képemnek, az pénzzel nem mérhető. Nem akarom, hogy a képeim porosodjanak, hiszem, hogy a szépet viszik tovább…

Szél Móni