Egy kiegyenlített meccset veszített el a hajrában a Szekszárdi UFC az NB III-as focibajnokság Közép csoportjában. Dienes Pál együttese sokkal kezdeményezőbben futballozott, mint hazai pályán a Szentlőrinc ellen, amikor alig akadt helyzete. Az első nagy ziccer is az UFC előtt adódott, de kimaradt, s ahogy ilyenkor lenni szokott, az iváncsaiak kerültek előnybe. A fordulás után Péter Antal góljával sikerült az egyenlítés, s úgy nézett ki, hogy meglehet az egyik pont, ám jött a hajrá, s jöttek az érdekes történések. Előbb Márton Erik kapott piros lapot, a hazai együttes pedig tizenegyest – pedig a védő nem is ért a támadóhoz -, aztán jött egy újabb piros lap, amelyet második sárga után mutatott fel Lékó Rolandnak a bíró. A kettős emberelőnyét a legvégén ismét kihasználta az Iváncsa és eldöntötte a három pont sorsát.
NB III, Közép csoport, 7. forduló. Iváncsa KSE–Szekszárdi UFC 3–1 (1–0). Jv.: Borbás B. (Pipicz N., Bertalan D.). Iváncsa: Schener – Fekecs, Aradi Cs., Varga B., Madarász – Pribék, Domokos B. – Cseszneki (Szauter I., 88.), Szellák S. (Király B., 84.), Vallejos – Killer (Nyul K., 50.). Edző: Domján Attila. Szekszárd: Szűcs K. – Rácz F. (Vituska I., a szünetben), Dudás, Márton E., Füredi – Királyházi, Lékó, Budai D., Kesztyűs M. (Dombi, 82.) – Fejes P. (Juhász M., 63.), Péter A. Edző: Dienes Pál. Gólszerzők: Szellák (26.), Cseszneki (78., 11-esből), Vallejos (94.), illetve Péter A.(65.). Kiállítva: Márton E. (76.), Lékó (87.).
Dienes Pál: – Az utolsó tíz percben történtekkel nem tudtunk mit kezdeni.
Az UFC szombaton kupameccset játszik a szintén NB III-as Lipóttal.
Fotó: UFC
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.