A középpályást már régóta szerette volna ismét soraiban tudni a megyeszékhely klubja, most tíz év után visszatért. Az Újpest NB I-es együttesében is megfordult 30 éves játékos Ausztriából tért haza, ahol a hatodik ligás Peuerbach volt a csapata. Az első három fordulóban nem léphetett pályára, a Dunaújvárossal szemben 22 perc, a Kelen SC ellen 27 perc és gól volt a teljesítménye, a Szentlőrinc ellen pedig 14 perc jutott neki.
– A felkészülés vége felé jó formában éreztem magam, rosszkor jött a sérülés – mondta Vituska István. – A jobb vádlimban beszakadt az izom, emiatt kellett kihagynom. Más kávéház az osztrák hatodik liga után a magyar NB III-as bajnokság, de úgy érzem 2-3 hét alatt felvettem a ritmust. A Dunaújváros és az újonc ellen is jól éreztem magam a pályán. A gólomnak örülök, segít abban, hogy nem csak fizikailag, fejben is ott legyek, élvezzem a játékot.


A vékonydongájú spíler hozzátette, Ausztriában elkerülték a sérülések, ha az UFC-ben folyamatosan tud játszani, akkor bízik benne, hogy gólokkal, gólpasszokkal járul hozzá a sikeres bajnoki szerepléshez. A képességeit jól ismerik a szurkolók, az Ausztriában középpályásként 138 meccsen lőtt 76 gól jelzi, kvalitásai nem koptak.
– A csapat szimpatikus, a 2008/2009-es gárdából Fejes Pétert és Horváth Bálintot ismerem, a többiek újak, fiatalok – emelte ki Vituska István. – Tetszik a hozzáállás, mindenki győzni akar edzésen, meccsen egyaránt. Összetartó a társaság, egy irányba húzunk.


Kitért arra is, hogy a pontvadászat végén szeretnének minél jobb helyen zárni. Véleménye szerint a Monor, a Pécsi MFC és a Kecskemét lehetőségeit és keretét tekintve kiemelkedik a mezőnyből, de a középmezőny sűrű lesz, ott bárki megverhet bárkit. Ha a hatodik hely környékén tudnának végezni, akkor elégedett lesz. Onnan jövőre előrébb lehetne lépni és a fiatalok is lépésről lépésre fejlődnének. „Vitu” pontos passzai, forintos labdái jól jönnek majd támadóknak. A gólok remélhetőleg pedig már vasárnap Iváncsán jönnek (16.00 óra).