Maradjunk a finomságnál. A Petrits név nem csupán városunkban ismert, nevük garancia a hagyományok megőrzésére, a tradicionális ízekre és minőségre. Bevallom, cipőimben van már jó pár kilométer, melyet a szekszárdi fesztiválon szedtek magukba. Valamennyi fesztivál biztos pontja Petrits József. Ő kivétel nélkül ott ül a kis pavilonban. Hiányozna, ha nem látnám. 75 éves.
– Tizennyolcan ültek az ünnepi asztalnál – mondja, szeme láthatóan megtelik könnyel. – Gyerekek, unokák, meglepetés volt a polgármester úr érkezése. 
Rákérdezek a 75 évre, a válasz pedig szűkszavú. „Volt jó és rossz is. De a rosszat elfelejtjük.” Petrits József szerint, minden úgy volt jó, ahogy volt. 
– Miért éppen mézeskalács?
– Az egy maradandó dolog, nem csak a szemnek, hanem a szívnek is. Apámnak volt egy kis műhelye, vagy a mézeskalácsot csinálta vagy a cukorkákat. Aztán jött a tél és a kis műhely átalakult. Karácsonyhoz közeledve gyertyakészítés volt a feladat.
– Milyen érzés, hogy van, aki tovább viszi az örökséget? Gondolta volna?
– Nem, a gyerekek is utáltak bemenni a műhelybe, ugyanúgy, mint én anno. Az iskola után be kellett állni, kandírozni, csomagolni. De nagyon jó érzés látni, hogy ma már élvezettel csinálják.

Itt már nem tudtam figyelmen kívül hagyni könnybe lábadt szemeit. 

– Nagyon érzékeny, érzelgős vagyok – vallja be őszintén. S ha már születésnap, jöjjön Petrits József három kívánsága: megszülessen dédunokája, az unokák közül is vigyék tovább a hivatást, békesség legyen családjában.

Kívánjuk, hogy teljesüljenek.

Szél Móni