Talán számomra kissé kieső a Fősőváros, ahol ma jártam. Búcsúra hívtak a harangok… A helyszín újabb idill, mesebeli. A Remete-kápolna környékének hangulata maga a békesség és nyugalom. Jóleső érzés töltött el arra sétálni, miközben az árusok már kínálták portékáikat és érkeztek a rendezvény első vendégei. Amolyan igazi család. Érzi az ember, ha belecsöppen egy bensőséges valamibe, amikor érzi, hogy a többiek fél szavakból is értik egymást. Kezében fényképező, láthatóan miden pillanatot meg akart örökíteni. Misetics Gábor, aki alapító tagja a Szekszárdi Fősővárosi Körnek. 

– Ötödik alkalommal szerveztünk búcsút. Annak idején, amikor megalakult a kör, célul tűztük ki a hagyomány felélesztését, tiszteletben tartva a hozzá kapcsolódó egyházi eseményeket – mondja hozzátéve, a másik nagy rendezvényük a kiszebáb égetése. 

Tánc, zene, ének, harcművészet, no és az elmaradhatatlan főzés tette széppé a vasárnapot. 

– A városrész rohamosan fejlődik, társasházak épülnek, van új játszóterünk, fiatalodik a „Fősőváros”. 

Tősgyökeres Fősővárosi? – tettem fel a kérdést, melyre meglepő válasz érkezett: nem. 

Misetics Gábor 21 éve él itt, alapvetően Alsóvárosi. De mint mondja, már magáénak érzi Fősővárost.

Mert az élet ilyen. Magunk teremtjük meg az otthon érzését, legyen az bárhol… 

Szél Móni