A rendezvény kiindulópontja a felújított biciklis KRESZ pálya volt. Innen indulva négy pecsételő pontot kellett érinteni az 5 km-es útvonalon. A kiinduló pontra visszatérve egy KRESZ kvíz várt a résztvevőkre. Aki minden kérdésre helyesen tudta a választ az fényvisszaverő karkötőt és prizmát kapott, valamint választhatott egy klassz bringás ajándékot is (csengő, lámpa, kulacs, KRESZ kártya).
A Szekszárd Városi Kapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Bűnmegelőzési Bizottsága a Bike Safe programmal csatlakozott a rendezvényhez.
A programot többször meglátogató záporok ellenére több mint félszázan pattantak nyeregbe és gyűjtötték össze a pecséteket.

A Sportközpont egész évben szervez amatőr és profi kerékpáros programokat. Húsvétkor Bunny Bike néven szintén a gyermekes családoknak rendeztek élménydús kerékpáros megmozdulást, április végén az ország legjobb triál versenyzői érkeztek Szekszárdra, májusban tartották a „Ki a legény a gáton?” 80 km-es kerékpártúrát, július végén pedig az ország legnagyobb hagyományokkal rendelkező, nemzetközi 45. Gemenc Nagydíjat és az ehhez kapcsolódó Tour de Sárközt.
Október 12-én a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Kométa közös tehetségkutató versenysorozata Szekszárdra látogat, aminek a szervezői a BringaSuli és a Szekszárdi Sportközpont lesz. A verseny 5-15 éves korú gyerekeket érint majd.
Október végén immáron harmadik alkalommal fognak városunkba látogatni a hazai cyclocross szakág nagyágyúi, hogy a Baka István Általános Iskola körül kialakított pályán küzdjenek meg egymással.
További részletek a www.szekszardisport.hu-n olvashatók.
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.