A csütörtöki ünnepélyes megnyitón Ács Rezső, Szekszárd polgármestere elmondta, a rendezvény jó alkalom a baráti együttlétre, együtt gondolkodásra. Minden résztvevőnek jó eredményt kívánt a szombatig tartó versengésben.
A találkozó céljai – a közösségépítés, a sport, a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése – az olimpiai bizottság számára is fontosak – tette hozzá Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Kiemelte a megyei jogú városokat, melyek az állam után a magyar sport legfontosabb partnerei, és amelyek több tízmilliárd forintot fordítanak a sport támogatására, működtetik a sportinfrastruktúrát, és sporteseményeket rendeznek.
Ezt követően Szita Károly, az MJVSZ elnöke köszöntötte a felvonult csapatokat. Megjegyezte, a megyei jogú városok sport iránti elkötelezettségének következménye, hogy 2015-ben együttműködési megállapodást kötött a MOB és az MJVSZ. Hangsúlyozta, a kormánynak köszönhetően az elkövetkező két esztendőben az önkormányzatok a Modern Városok Program keretében százmilliárd forintot fordítanak sportlétesítmények építésére. Akkor boldog egy nemzet, ha egészséges közösségei vannak, amiben nagy szerepe van a sportnak – fogalmazott Kaposvár polgármestere.
A szombatig tartó legnagyobb országos önkormányzati eseményen 22 megyei jogú város köztisztviselői és közalkalmazottai vettek részt. A programot a sportvetélkedések mellett Szekszárd nevezetességeit bemutató versenyszámok is színesítették.
Eredmények. HóBORtos városismereti vetélkedő: 1. Győr, 2. Debrecen, 3. Hódmezővásárhely. Városi öttusa: 1. Pécs, 2. Érd, 3. Miskolc. Vízi öttusa: 1. Eger, 2. Tatabánya, 3. Veszprém. Darts: 1. Érd, 2. Pécs, 3. Szeged. Strandröplabda: 1. Debrecen, 2. Kecskemét, 3. Érd. Minifoci: 1. Miskolc, 2. Szombathely, 3. Székesfehérvár. Gemenci kisvasút: 1. Kecskemét, 2. Pécs, 3. Salgótarján.
Az eredmények összesítése után a jövő évi verseny házigazdája, a győztes Érd város csapata Ács Rezső polgármestertől vette át a találkozó vándorkupáját.
Borítókép, fotó: Kiss Albert
Nincs hozzászólási lehetőség a bejegyzésnél.