A Belvárosi római katolikus templomban zajló mise, majd kenyérszentelés és áldás után ünnepi felvonulás és koszorúzás kezdődik 10 órakor. A Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett közreműködik a felvonulásnál és Szent István szobrának megkoszorúzásánál.  A Béla király téren este hat óráig a legkisebbeket Virgonckodó Játszóház várja majd. A nap fő attrakciója a 21 órakor kezdődő Beszt of Geszti koncert.

A fellépés egyaránt lesz csemege a fiatalabb és az idősebb generációnak, hiszen régi és új dalok egyaránt felcsendülnek. Geszti Péter legnagyobb slágerei, két énekesnővel – Ambrus Ritával és Kiss Enikővel – illetve a korábbi Jazz+Az formáció öt fős zenekarával kerülnek bemutatásra, színes vizuális műsorral kísérve. S hogy az élmény teljes legyen az államalapítás napján, a koncert után ünnepi tűzijáték zárja a programot.

A program részletei: www.szekszardagora.hu

Szél Móni