– A kullancs kiszedése nem orvosi feladat – mondja Dr. Ligeti Judit bőrgyógyász szakorvos – ahogy észrevesszük, szedjük ki. Az eltávolításnak számos formája létezik, de az erdőből nem szaladunk kullancskanálért. A legegyszerűbb egy cérnaszálat kötni a kullancs nyaka és a bőr közé. Persze előfordulhat, hogy beásta magát a bőrbe és bent szakad a szívókája.

A szakorvos szerint a „bent szakad a feje” egy tévhit. A szívóka pár nap alatt kilökődik. Az  eltávolítás alkalmával ne nyomkodjuk a kullancs hasát, mert azzal a méreganyagot is bejuttatjuk szervezetünkbe. 

– Ha fertőzött volt a kullancs, okozhat betegséget.  A lyme-kórt és a vírusos agyvelő-agyhártya gyulladást.

Dr. Ligeti Judit azt tanácsolja, 3-4 hétig figyeljük a csípés helyét. Egy hét után már jelentkezhet kerek, rózsaszínű, de akár sötétlilás folt, esetenként több gyűrűt alkotva a csípés körül. Ez a legjellegzetesebb tünete a lyme-kórnak. 

– Forduljunk orvoshoz, ne szedjünk antibiotikumot saját elgondolásból, mert a  tünet enyhülhet, de a szövődményekkel számolni kell. Azt is tudnunk kell, hogy a vérvizsgálatból csak hat hét után derül ki a fertőzés, addig azonban kezelni kell. A tünetekből egy bőrgyógyász pontosan látja, hogy mivel áll szemben. Szél Móni

Fotó: pixabay.com