Egy személygépkocsival közlekedett egy ötfős – fiatalokból álló – társaság 2018. július 01-jén a hajnali órákban Gyönk belterületén Udvari irányába, amikor a jármű vezetője – egy 20 éves Udvariban élő fiú – elveszítette uralmát az autó felett, letért az útról és a bal oldalon lévő fás-bokros területre sodródott. Az autóban mindannyian megsérültek, egy lány súlyos sérüléseket szenvedett, míg egy fiúnál súlyos egészségromlást okozott a felelőtlen autókázás. Egyikük sem használta a biztonsági övét, ketten az autóból ki is repültek. Már az elsődleges adatgyűjtés során kiderült, hogy a sofőr ittas volt a baleset bekövetkezésekor, és még vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A társaság egy buliból hazafelé menet kocsikázott, amikor a baleset megtörtént.

A 20 éves sofőrrel szemben büntetőeljárást folytattak a tamási rendőrök, neki súlyos egészségromlást okozó ittas járművezetés bűntett elkövetése miatt kell felelnie.

A Tamási Rendőrkapitányságon a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.

Forrás: police.hu